exbikfic

Ma van Szent András ünnepe. A hagyomány szerint András volt az első apostol, sv_andrejpervozvannyj_2.jpg akit Jézus magával hívott, és aki, miután meggyőződött róla, hogy Jézusban a Messiást találták meg, magával vitte testvérét, Simon Pétert is. Az orthodox egyházban Szent Andrásnak Pervozvannij melléknevet adtak, ami körülbelül annyit jelent: 'elsőként hívott'. Az apostolok szétválása után András Thrákiában és Görögországban hirdette az evangéliumot, majd Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták, ezért nevezik ezt a formát András-keresztnek.
Isten éltessen minden Andrást és azokat az Andreákat is, akik ma ünneplik névnapjukat!

 

Апостол Святой Андрей Первозванный (XIX. századi ikon)

 

 

Mindenféle történések többször is eszembe juttatták a felelősség fogalmát. Mi a felelősség? Amikor úgy cselekszünk, hogy közben tudjuk, mi lesz a tettünk következménye magunkra és másokra, számolunk vele, mérlegelünk és döntünk. De nemcsak a tettnek, a megszólalásnak is lehetnek következményei, a szavaink is felelősséget hordoznak.
A kisgyermek értelme, lelke, tudata érintetlen, hófehér, tiszta lap, tabula rasa, ahogy a rómaiak mondták. Erre a tiszta lapra kerül minden, ami percről percre éri a gyermeket, ebbe a tabula rasa-ba vésődik, ég bele minden hatás, minden tapasztalat, minden hallott szó. Ennél nagyobb felelőssége nemigen van az embernek, mint amikor kisgyerekhez szól.
Amikor évekkel ezelőtt hittant tanítottam kicsiknek, akkor ért egy olyan pillanat, aminél egyszerűbben nem is lehetne illusztrálni a gyermekkel szemben kötelező felelősségérzet fogalmát. Volt a csoportban egy elsős kislány, Hanna, Erdélyből épphogy áttelepült család legnagyobb gyermeke, két pici testvére volt otthon és érezhetően szeretetteljes légkörben növekedtek a gyerekek. Egyik órán ismételni próbáltuk, amit előző héten igyekeztem a kis fejükbe beletöltögetni, és többek közt feltettem azt az ismétlő kérdést, hogy hát vajon miért is vetünk keresztet templom előtt? Hannától, aki a padból majdnem kiesve kalimpált a kezecskéjével, Hannától, aki mint afféle hatéves, még el-eltévesztette a tegezés-magázás törvényeit, Hannától egészen más választ kaptam, mint ami a "nagykönyvben" meg volt írva. Hanna ugyanis ezt mondta: "Azért, mert a múltkor azt mondtad, hogy ne nézzünk se jobbra, se balra, hogy ki látja, hanem vessünk bátran keresztet!"
A dologban az volt a fantasztikus, hogy én a "múltkor" tényleg szó szerint ezt mondtam. Ő meg megjegyezte. Ekkor döbbentem rá igazán a saját felelősségemre, arra, hogy minden, gyerekek előtt kimondott szavamnak súlya van.
Felelősség ...

 

Elhatároztam, hogy az idén átmegyek környezetvédőbe: nem veszek élő(halott) fenyőfát, sem ágat, hanem műizéből készítek jelképes, fenyőformájú dekorációt és azt díszítem fel némi csillogóval és szaloncukorral. Méghozzá kék mintás marcipános szaloncukorral. A műizét is megvettem (sötétzöld boa), most már csak valami vastag kemény drótot kell lőnöm valahol és jöhet a kreatív alkotó tálentum!
A dekoráció elé pedig odateszem a majdnem harminc éve szolgáló égetett cserép kis betlehemet, amibe saját gyártású (pontosabban apám gyártotta) trafóval ellátott pici égőt lehet tenni, amitől az egésznek hangulatosan megvilágított, meleg fényű, barlangszerű hatása lesz.
Persze mindezt majd csak akkor, ha itt lesz az ideje. Mert most még csak várakozunk.

 

Valami nincs rendben, az már biztos. Fááázom, brrr! Vagy a fáradtságtól, vagy "valami bujkál bennem", ahogy legkedvesebb nagy szerelmem szokta volt mondani. Csak az a különbség, hogy neki olyankor általában elég volt, ha jól kialudta magát, de én hiába aludtam tegnapelőtt kilenc órát, megint ott tartok, ahol szombaton: majd' megfagyok, vacogok és teljesen használhatatlan vagyok. Rinyablog, stop it!

Nem voltam kibékülve azzal a félelmetes sötét űrrel ott a háttérben, ráadásul más monitoron még sokkal komorabbnak, szinte feketének látszott. Lecseréltem.

 

László atya blogjában megint olyat olvastam, amit legislegelső sorban a magam fejébe szeretnék belesulykolni.

Egyébként tegnap este, miután már órák óta szinte vacogott a fogam, annyira fáztam a 21 fokos szobában, lefeküdtem fél 9-kor (ez szerintem gyerekkorom óta nem fordult velem elő) és aludtam kilenc órát. Ettől aztán most kezdek kicsit magamhoz térni. Nagyon nem szeretnék lerobbanni így az év végi hajsza közepette, mert rengeteg feladat áll még előttem. Megyek is, felteszem főni a zöldségeket a leveshez. Aztán holnaptól beindul az őrület, de nem a karácsonyi bevásárlás, hanem hogy mindent, de mindent elintézzek, kiharcoljak, megcsináljak még karácsony előtt, mert ha minden jól megy, utána már nem fogok, nem, nem, soha többé nem fogok rendszeresen, minden nap, mint egy robotgép, beutazni, időre bejárni, stresszben beosztogatni magamnak az időt és folyton úgy érezni, hogy már megint semmire se jutottam, csak az idő szaladt el megint a fejem fölött. Szóval nem fogok bejárni, nem és nem, szinte hihetetlen!

advent1.gif
Harmatozzatok
Égi magasok!
Téged vár epedve
A halandók lelke,
Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

Mert az emberek
Ott tévelygenek,
Hol te égi fényed
Útján nem vezérled
Ôket, édes Üdvözítőnk!

Áldás, dícséret
És hála néked:
Mert fényes világunk
S legfőbb boldogságunk
Te vagy, édes Üdvözítőnk!

         (XIX. századi dallamra írt szöveg)

 

Nekem mondhatják a meteorológusok, hogy plusz tíz fok van, meg hogy éjszaka se fog lehűlni, engem bizony majd' megvesz az Isten hidege. Fázom, de nagyon, pedig ez rám nem jellemző.
A padláson most már állítólag semmi sincs néhány műanyaglapon, tartalék cserépen és két vagy három férfizakón (?) kívül. Jó szomszédok halált megvető bátorsággal felmentek, mint az akrobaták, eleinte oda se mertem nézni, de hála Istennek mindketten épségben le is jöttek. Valószínűleg a tegnap esti első felmenetel alkalmával a patkány pánikba esett és kimenekült a sötétben a törött cserép nyílásán.
Valószínűleg. Ha minden jól megy.

 

A folytatásos padláshorrorhoz még azt kell hozzátennem, hogy nem a nyest variáció a legrosszabb, ááá, nem, mert ez nem nyest, hanem patkány. Csak nem olyan kedves házi ratkány, mint Nolié, hanem egy ocsmány szemét dög.
Én meg most már tényleg ki vagyok ütve. Megyek albérletbe. Vagy nem. A házat meg vigye a bank, a patkány lesz a kamat.

 

A holnapi nap elé:

"Az Ádvent Szent András ünnepe körül – idén november 27-én – kezdődik. Négy ádventi vasárnap van karácsonyig. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az Ádvent eredete a IV. századig nyúlik vissza. Régi szokás templomainkban, hogy az ádventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett rorate misét végeznek, ez az elnevezés a mise kezdő szövegéből ered:  Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum (harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat).

A szabályos adventi koszorú fenyőből készül, rajta három violaszínű és egy rózsaszín gyertya. Más díszek is rákerülhetnek, de azok már nem tartoznak a lényeghez.A katolikus templomokban és családi otthonokban a koszorút egyaránt elhelyezik és a négy adventi vasárnapon, vagy már előző este mindig eggyel több gyertyát gyújtanak. A gyertyagyújtást közös énekkel, szentírási szakaszok felolvasásával és közös imádsággal végzik."

                                                                                                                         (Forrás: Hvg)

 

 

Mielőtt még átmennék nyestblogba, jelzem, hogy azért megvagyok, az éjszakai randalírozáson túl is van élet, bár lelkiállapotom kissé zilált a fejem fölött zajló változatosabbnál változatosabb zörejektől. Úúúútálom a telet, mint eddig, úúúútálok bejárni, mint eddig, de ha igaz, már nem kell sokáig! Majd ha már biztos lesz, mesélek.
Egyébként is: jön az Advent, jön a Karácsony, vettem csillagocskás, angyalkás szalmadíszeket és már készen van az adventi sablon is, csak a vasárnapra várok vele, hogy sitty-sutty idezuttyantsam. Aztán majd előbb-utóbb valami értelmeset is írok, de most rohan velem a nap meg az élet, halihó!

Ha így haladok, nem a macska, hanem én leszek idegrángásos és paranoiás. És ahogy az előbb utánanéztem a nyesteknek, azt mondom, hogy még akkor járok jól, ha csak egy egerésző macska duhajkodik odafent. Mert ha tényleg nyestek... na, akkor jól nézek ki.

 

Azok a valamik egész éjjel garázdálkodtak a padláson, még reggel is. Aztán amikor este hatkor megint elkezdték, begurultam, összeragasztottam szigetelőszalaggal három felmosónyelet és teljes harci díszben kivonultam az udvarra, majd pedig elkezdtem püfölni a padlásajtót (sok oka van annak, hogy miért nem megyek fel - nincs létra, de ha lenne is, ifjúkoromban sem tudtam létrára mászni, most meg már nem fogom elkezdeni), aztán pedig a biztonság kedvéért jól megdöngettem az ereszcsatornát is. A sötétben nem láttam, kijött-e valamilyen élőlény a padlásról, de hogy azóta csend van, az biztos.
Ha holnap látok egy idegrángásos, lelkileg összeomlott, paranoiásan körbetekintgető macskát, akkor tudni fogom, hogy ő volt az. Viszont én ma aludni fogok, azt garantálom.

Még akkor is, ha tudom, hogy nem ember mozog ott, és tulajdonképpen semmi veszély nem fenyeget, szóval még akkor is baromira idegesítő, hogy a padláson valami zajok vannak. Nyilván egy macska bement a padlásajtón nem-tudom-mi-célból-kialakított nyíláson és grasszál odafent. Vagy egy egér - de az nem így zörögne, inkább macska lesz ez. Idegesít nagyon, elhúzhatna már haza.

smiley_cic.gif

Most ez már így marad? ez a kutyahideg? Sőt, lesz még rosszabb is? Naggggyon hideg van, brrrr! Holnaptól télikabát, azt hiszem.

 

Akinek nincs pici gyereke, vagy van, de más picik is érdeklik, azoknak ajánlom a köztévé honlapján a híradós Süveges Gergő írásait a saját két gyermekéről. Azelőtt komoly teológiai dolgozatokat olvastam ettől a fiútól, aztán felfedeztem a babás írásait és nagyon jól szórakozom rajtuk. Itt van például a legutóbbi, aztán a cikk alatt meg lehet találni az összes eddigi írás linkjét.

 

Nem tudom, mit jeleztek előre az időjósok, de megmondom, hogy kemény hideg lesz ma éjjel. Millió csillag van az égen, a Hold meg tele pofával vigyorog odafentről, úgyhogy minden együtt van pár fok mínuszhoz. Én még itt bent is fázom, de azt hiszem, csak fáradt vagyok.

süti beállítások módosítása