Rainer Maria Rilke
ŐSZI NAP
Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.
Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.
Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.
*****
Pocsék idő van, ki se szabad nézni az ablakon, mert akkor minden előjön, az élet súlya, meg a világ gondja ...
Pillanatnyilag az a rövidtávú gondolat foglalkoztat, hogy mindjárt hétfő lesz. Ilyenkor vasárnap délután elfog a pánik, hogy már megint nem jutottam semmire és azon kívül, hogy volt mit ennünk (mert főztem), nincs tele a mosogató mosatlan edénnyel (mert elmosogattam), van tiszta ruha (mert kimostam) és nagyjából kilátszunk a koszból (mert kitakarítottam), na ezeken kívül semmi értelme nem volt ennek a két napnak. Ami után pillanatok alatt itt lesz a hétfő és megint nem én alakítom az időmet.
Utálom azt is, hogy menetelünk bele az őszbe, sőt a télbe! Régen az volt a kedvenc évszakom, most meg már szeptemberben irtózom tőle. Egyáltalán, sose hittem, hogy ennyire meg tud változni az ember ízlése, nekem legalábbis gyökeresen megváltozott: más ételeket szeretek, más zenét, másféle színeket, sőt még bizonyos olvasmányélményeimre visszaemlékezve is ámulok, hogy mi tetszett nekem egyik-másik regényen annyira annak idején? Vagy későn értem a személyiségfejlődésem végére?
Az előbb megint kifogtam valamelyik adón a Tankcsapda számát, az Örökké tart-ot. Megint nagyon tetszett (mondta is a műsorvezető, hogy a top40-ből a második helyen van). Na, például régen ezt se tudtam volna elképzelni, hogy egyszer majd Tankcsapdát hallgatok.