Politizálás szándéka nélkül mondom, hogy nagyon visszataszító volt számomra, amikor a mai gyűlésen Orbán Viktor háta mögött folyton Makrai Katit (született Schmittnét) voltam kénytelen nézni, amint látványosan helyesel, bólogat, mosolyog a főnök beszéde alatt, miközben többször is lelkesen odafordul férjéhez, mintegy provokálva, hogy az is helyeseljen már végre. Szegény Sch. Pál meg csak ült ott komor tekintettel és csak a nem tudom hányadik odafordulásra villantotta ki a fogait.
Miért kell ezt? Azzal, hogy odaült a pártvezér mögötti csapatban a legelső sorba, azzal már kimutatta, hogy feltehetően mindennel egyetért. Minek azt még továbbragozni? Nem is értem ezt a nőt, valahogy nem is illik bele a róla eddig alkotott képbe. Normális, tehetséges sportoló volt, értelmes, okos asszony három szép gyermekkel, mostanság már több gyönyörű unokával megáldott fiatalos, csinos nagymama, most meg itt van, ül a narancsszínű kosztümjében és hevesen bólogat, tapsol, teszi-veszi magát. Mindenki megbolondul, ha beáll valamelyik irányba? Azt hiszi, ezt várják tőle?

Azért az durva volt, amikor a Gilmore girls-ben Asher Fleming unokája jelent meg a kórházban! Ne már, hogy Michael Yorkot ennyire öregítsük, hogy húsz év körüli unokája lehessen, kikérem magamnak! Poénnak is rossz!
Utánanéztem, Michael York 1942-ben született, szóval azért tényleg nem annyira öreg. Ahhoz képest persze igen, amikor még D'Artagnant játszotta A négy muskétásban, dehát az 1974-ben volt.
A filmográfiáját böngészve viszont meglepve látom, hogy játszott a Váratlan utazásban is, erre egyáltalán nem emlékszem.
Ez meg egy jó kép róla, igaz, hogy steril stúdiókörülmények közt készült, profi felvétel, de azért akkor is aranyos:

A manapság mutogatott Combinó villamosokról jutott eszembe, hogy pénteken bejelentették, hogy ötven évesek az UV-típusú villamosok. Néztem, néztem a riportfilmet és hiányérzetem támadt: ugyanis azt elfelejtették mondani, hogy ilyenek ma is járnak Budapesten, például a 47-essel éppen aznap ugyanilyen kocsiban jöttem vissza Budafokról a Körtérig. Szóval, a retró fíling nem igazán aktuális. Majd ha már csak múzeumban látni UV-kocsikat, majd akkor lehet rajtuk nosztalgiázni.

Eddig tartott az április elseje. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki aggódott és nem kapott egyértelmű emailt tőlem, csak pár vigyorgó szmájlit válasz helyett, de nem lőhettem le a poént éjfél előtt, beláthatjátok. Köszönöm, Füles, köszönöm, Naga mester, köszönöm, Laci!
Egyébként nem szoktam áprilisi tréfákat gyártani - a maximum az volt, amikor a suliban megfordítottuk a padokat, székeket és a tanárok a hátunkat nézték egész órán, vagy amikor fordítva vettük fel a köpenyünket, ezek ősrégi szakállas poénok - de ma valahogy ihletem támadt. Csak rossz volt az időzítés, nem jött jól ki, hogy szombatra esett ez a nap. A családok teszkógazdaságosoznak, ikeáznak, kirándulnak, játszóznak, főznek-sütnek, férjet-feleséget-gyereket babusgatnak, a bloggerek közül ketten is éppen elutaztak, szóval nem sokan vették észre a viccet.
Aztán este felfedeztem, hogy Mornix is úgy csinált, mintha kiszállt volna. Legalábbis remélem, tőle is csak áprilisi tréfa volt (viszont ha valaki siet, még talán megláthatja azt a frenetikus képet, amit feltett a blogjára!)