Itt vagyok ám, csak nem látszom. Peregnek a napok egymás után, én meg hajtom a mókuskereket. Néha kipillantok belőle, támadnak blogba való gondolataim is, de mindig olyankor, amikor nincs alkalmam leírni. Így aztán nincs bejegyzés.
Holnap meg vizsga prezentációból. Előtte-utána meló, utazás, aztán egyszer majd ihlet is lesz, remélem.

A Moszkva téren a villamosra várakozók között ide-oda téblábolt egy piszkos, ápolatlan külsejű, nagy dumás öregember, hol ennek, hol annak mondta el, hogy neki el kell jutnia az Apor Vilmos térre. Aztán amikor beállt az ötvenkilences, az utolsó pillanatban felmászott a lépcsőn, leült és ott is előadta ugyanezt. A körülötte ülők megnyugtatták, hogy jó villamosra szállt, akkor egy kicsit elhallgatott, majd rátért a zuglói bankrablások elemzésére és egyéb témákra, szóval, be nem állt a szája, mondta, mondta a monológját, ahogy eszébe jutott. Közben mellesleg megjegyezte, hogy ő most nagyon részeg - én addig azt hittem, csak meg van zakkanva, mert a mozgásán nemigen látszott semmi különös - aztán kifejtette, hogy ha majd az Apor Vilmos térre ér, leül egy padra és elgondolkodik.
Ekkor értünk a Délihez, ahol én és a mellettem eddig csendben álló mama és hatéves forma kisfia leszálltunk. A kisfiú megszólalt:
- Anyu, kérdezhetek valamit?
- Kérdezz!
- Aki részeg, azzal miért nem beszélget senki?
- Hát, mert azzal nem lehet beszélgetni, ő csak mondja a magáét és úgyse figyel arra, hogy más mit mond..
Kis csend, majd a gyerek:
- Még szerencse, hogy én nem vagyok részeg.

Jöhetne már a beígért harminc fok, mert ha így megy tovább, egyszercsak arra ébredünk, hogy itt az ősz. Nekem máris túl hamar sötétedik esténként, és ma először párás volt az ablaküveg, amikor felhúztam reggel a redőnyt. És nem tudom, más hogy van vele, de én fázom a lakásban, pedig ez nem jellemző rám. Őszt érzek, jajjajj, még nem akarom!