Tehát a webkamerákról: ez valami csodálatos területe az internetnek, valóban behozza a világot az ember elé. Ülök a gépnél  itt, Közép-Európában és látom, hogy a világ másik felén pöfékel a St. Helens vulkán, vagy figyelem, milyen forgalma van Strasbourgban az önkiszolgáló mosodának, vagy ránézhetek egy déli-sarki kutatóállomásra: ott áll-e az a teherautó, amit tegnap láttam. De ha akarom, megnézhetem, mekkora hó esett Szentpéterváron és hogyan gyalogolnak az emberek keresztül a Palota téren az Ermitázs felé ösvényeket taposva a hóban, hogyan süttetik a hasukat egy floridai szálloda vendégei, vagy mekkora a forgalom abban a bizonyos tokyói útkereszteződésben.
Legjobban azokat a kamerákat szeretem, amelyek relatíve mozgó képeket adnak, illetve, ahol megfelelő közelségben látszanak az emberek. Ilyen például New Yorkban a Times Square-en elhelyezett több kamera, ha minden jól működik, nagyon élvezetes képet lehet kapni a Broadway és a környező utcák életéről, ahová bármikor pillant be az ember, mindig van forgalom, sárga taxik rohangálnak, emberek sietnek vagy téblábolnak, hajnalra iszonyú sok szemét hever a járdán, de soha nem kihalt a környék. Amikor évekkel ezelőtt felfedeztem ezt az oldalt és az időeltolódás miatt ottani idő szerint olyan hajnali három körül néztem be oda, az volt az első gondolatom, hogy nahát, ott mernek járni ilyenkor az utcán? Én nem mernék olyankor végigmenni mondjuk, a Nagymező utcán, hogy valami színházi negyedet említsek.
Amikor az idén annyi hurrikán követte egymást Floridában, összegyűjtöttem a vihar várható útjába eső kamerák címeit és figyeltem az időjárást. Főleg a tenger hullámaiból és az ég színéből lehetett következtetni a szél erejére és eleinte semmi változás nem mutatkozott: az emberek jöttek-mentek a mólón, a parton, a nyugágyak ugyanott álltak, mint szoktak, aztán amikor láttam, hogy a szálloda belső udvarán a medence körül éppen szedik össze az asztalokat-székeket és napernyőket, akkor sejtettem, hogy már tudják, közelít feléjük az igazi nagy vihar.
Van Kanadában egy város a Prince Edward szigeten, Charlottetown, arrafelé játszódik és valahol ott is forgatták a Váratlan utazás c. filmsorozatot, ami ugyan olyan ifjúsági sorozat-féle, de én nagyon kedveltem. Ezért szeretem a charlottetowni kamerát is.
Vagy például Jeruzsálemben a Siratófal: akármikor néz be oda az ember, de különösen pénteken éjszaka, mindig sokan vannak, nyüzsögnek a fekete fejfedős, hosszú kabátos férfiak, kordonnal vannak elkülönítve (vagy védve?) a kíváncsiskodó turistáktól és az egésznek valami különös hangulata van.
Nem tudom megmondani, honnan ered, de régóta él bennem a vágy, eljutni egyszer Izlandra. Az lehet aztán a különös világ: hideg, hosszú sötétség, jég, de működő vulkánok, gejzírek -  a fagy és a forróság együtt, nagyon izgalmas lehet. Bár ahogy magamat ismerem, kicsit zavarna a tudat, hogy az óceán közepén egy szigeten vagyok (már az olasz csizma orrán is úgy éreztem magam, mintha a világ végéről lógatnám a semmibe a lábam, úgy látszik, nekem minimum egy kontinens kell a biztonságérzethez), de azért szívesen megnézném közelebbről. Ezért gyűjtöttem be néhány izlandi kamera címét is, velük csak az a baj, hogy nem mozog a kép és nagyon ritkán frissül, de azért néhány perc álmodozásra megfelelnek.
Szoktam közelebbre is nézelődni, például nagyon vicces az érdi Soós-pékség üzletében figyelni a forgalmat (sokféle fagyit is árulnak, meg mindenféle gyönyörűséges szép péksüteményt, nyam-nyam...), vagy éjszaka látni, hogy a boltból nyíló műhelyben világítanak, mozognak, dolgoznak, nyilván akkor sülnek a finomságok. Egyszer kifogtam, amikor éjjel rendezték át az üzletet, új berendezést hoztak és szerelték össze a pultokat, polcokat, hűtőpultot.
Léteznek kamerák, amelyeken keresztül irányítani lehet az illető hely fényeit, mondjuk a karácsonyfa különböző színű füzéreit, vagy a fa tetejére szerelt angyal fényét kikapcsolni-bekapcsolni, van például egy hollandiai irodahelyiségben felszerelt interaktív kamera, de tudok egy amerikai családról is (valószínűleg lengyel származásúak, mert mint írják, hagyományos lengyel kajákat esznek), akiknek a lakásában irányíthatja az ember a különböző lámpákat. Most szentestén is például ott ültek az étkezőasztalnál, a feldíszített fa alja tele volt ajándékdobozokkal, én meg, ha akartam volna, le-fölkapcsolgathattam volna az ablak feletti lámpasort, a konyha világítását, meg ördög tudja, mit még. Nem kapcsolgattam, hagytam őket nyugodtan vacsorázni.