Éjszaka minden gondolat sötétebb. Sötétben még a félelem is felerősödik. Hiába van odakint most épp tűzijáték, nem tudom, milyen alkalomból, gondolom, nem Pünkösdhétfő miatt, hanem valami menő bunkó születésnapi kerti partyt tart, mert már csak ez hiányzott az életéből, durrognak a csodacuccok, de legalább van valami élet a sötétségben. A félelem mégse tágít, a jeges rémület szorongat, és még legalább három napot így kell kibírni, közben jó képet vágni, hallgatni, senkinek egy szót sem, elég majd akkor, ha már valami bizonyosság lesz, vagy ilyen, vagy olyan, akkor aztán lehet a megkönnyebbüléstől összerogyni, vagy a kétségbeeséstől összekapni magam és előszedni minden sokat szidott racionalizmusomat, hogy akkor most hogyan is legyen tovább.