GG-rajongóknak
Megvolt a GG új sorozat első része! Rory sminkje kicsit más, Sookie sminkje egészen más és Emily frizuráján is változtattak valamit, de egyébként minden a régi.
Az különösen frenetikus volt, amikor Kirk a ruhájára akadt falombokkal, ejtőernyőt húzva a földön maga után, az esti sötétben átvonult a színen Lorelei és Luke mellett.
Volt ma este Vágó-kvíz is és benne egy kérdés: mi az a domolykó? Szerencsére a versenyzőnek rémlett valahonnan, hogy ez egy hal és tényleg az volt.
Vágó teljes értetlenséggel állt a szó előtt (megjegyzem, én is) és elmondta, az ő képernyőjére odaírták a kollégái, hogy ez az általános iskolai harmadikos környezetismeret tankönyvben benne van.
Hát, nem tudom. Nem tudom, kell-e pont ilyen marhaságot kérdezni egy műveltségi vetélkedőben, azon kívül azt sem tudom, melyik harmadikos környezetismeret könyvben találták? Mert annyiféle van belőlük, mint égen a csillag, ezt hitelt érdemlően mondhatom. A kérdéscsinálók meg pont kikaptak egy olyat, amelyik ilyen sose hallott halnevekkel traktálja szegény harmadikosokat.
Este a királyi tévében volt egy vitaműsor az olvasásról. Tényleg olyan fontos-e, több lesz-e tőle az ember, kell-e egyáltalán olvasni, ilyen kérdések körül forogtak. Két gondolatmenet fogott meg különösen, mindkettő az egyik meghívott vendégtől, Vámos Miklóstól származott.
Az egyik az volt, amikor kifejtette, hogy szerinte nem jó, ha valaki megfilmesítve néz meg egy klasszikus művet korábban, mintsem olvasta volna, mert amikor majd később olvassa, nem maga alakítja ki a fejében a vizuális élményt, hanem mindig a filmen látottak fognak megjelenni lelki szemei előtt. És ez pontosan így van szerintem is - egy kicsit megfordított eset, de én például sose akartam megnézni az Egri csillagokat filmváltozatban, mert nem szerettem volna, ha megváltozik bennem a látvány, ami annyira élesen és plasztikusan kialakult már az olvasás közben.
A másik gondolatot egy másik vendég szavaira válaszképpen fogalmazta meg. Az illető arról próbált meggyőzni mindenkit, hogy ma nincs idő elábrándozni, szépirodalmat olvasgatni, mert mialatt valaki ilyesmin töri a fejét, a szakmabeliek, kollégák, versenytársak átgázolnak rajta. Mire Vámos azzal válaszolt, hogy mégis kell, hogy a gyerekek, fiatalok az irodalomból, művészetekből gazdagodjanak, épüljenek, érzelmekben gyarapodjanak, mert aki ezáltal több lesz, az talán rájön, hogy nem mindig a pénz boldogít, nem feltétlenül a verseny a fontos és más pályát fog befutni.
Ezért szeretem Vámost - még ha az írásai nem is mindig tetszenek - mert legtöbbször azt mondja, amit én is mondtam volna.
Évek óta ki szoktam tölteni a NetPanel kérdőíveit, elég érdekes felméréseik vannak. Ma reggel egy olyan linket találtam a postámban, ahol kifejezetten a bloggal kapcsolatos kérdések voltak: milyen gyakran olvasok blogot, milyen jellegűeket, van-e saját blogom, ilyesmik. A műfaj határozottan kezdi elfoglalni az őt megillető helyet a világban, ez igen!
Úgy néz ki, ezen a héten kényszerpihenő lesz, amit persze igyekeznem kell minél jobban kihasználni, mert az idén ennyi napot egyfolytában már nem leszek itthon (legalábbis remélem, mert az azt jelentené, hogy baj van). Eddig csak nátha volt, de most köhögés van, rekedtség van, elegem van.
És a szép idő is már csak két napig tart, csütörtöktől jön a hideg kelet felől, mondta a jósgyerek. Nesze nekünk.
Ez tetszik nekem (Zséda énekli):
Mindhalálig mellettem
Ugyanúgy minden új
napon,
futok végig a városon,
s e monoton világ már
egyre többet kér.
S ha semmi nincs már a zsebemben,
de te látszol a szememben,
mégis szép a reggel,
veled bárhol ér.
S ha nem látnám többé,
hogy felkel a nap,
s olvad a jég,
de tudnám, hogy vársz rám
a felhők alatt,
az nekem elég.
Hát bárhol és
bárhogy
Ébredj vagy
álmodj
mindhalálig mellettem,
s nem hiába léteztem.
A földön s az égben, a
ködben,
s a fényben
mindhalálig érezzem,
semmi nincs, mit vesztettem.
Ha minden tervem a porba hull,
csak egy gondolat éli túl,
hogy milyen lesz az érzés,
mikor átfogsz majd.
Amit hordozok magamban,
ami nincs benne szavakban,
de valahányszor látlak,
tudom, sírig tart.
S ha nem látnám többé,
hogy felkel a nap,
s olvad a jég,
de tudnám, hogy vársz rám
a felhők alatt,
az nekem elég.
Hát bárhol és
bárhogy
Ébredj vagy
álmodj
mindhalálig mellettem,
s nem hiába léteztem.
A földön s az égben, a
ködben,
s a fényben
mindhalálig érezzem,
semmi nincs, mit vesztettem.
