Ez egy mai hír, amit azért érdemes elolvasni, mert a helységnév láttán beindul az ember fantáziája. Azután pedig természetesen elkezd keresgélni és nem is kell sokáig kutakodnia, máris megalálja ezt az oldalt, ahol mindenre magyarázatot talál. Elkönyvelheti magában, hogy megint tanult valamit, megtudta, mitől hívják ilyen ismerősen ezt a kisvárost (ami egyébként önmagát úgy hirdeti: "potash capital of the world", joggal, mert kálisó-kitermelését tekintve első helyen áll a világon). És miután kellőképpen elábrándozott a tizenkilencedik század végének magyar kivándorlóiról, a szerencsét próbáló honfitársakról, a kiegyezés utáni, millenium-közeli magyar létről, ezután már csak egy tényezőhöz tér vissza újra meg újra gondolatban: olvasott-e valaha olyan magyar/ukrajnai/kínai/akármilyen bányáról, ahol 36 órára elegendő élelem- és vízkészlettel felszerelt, szellőzéssel ellátott biztonsági termet építettek ki?
Végül pedig erősen reméli, hogy a még lent maradt harmincnyolc bányászt is időben és épségben felhozzák a mentőalakulatok.

******
De az ember lánya ezután is tovább böngészget és persze Esterhazy elemi iskolájának tantestületében talál néhány Mrs. Kulcsar, Mrs. Orosz, Mrs. Lippai, Mrs. Nagy nevű, gyanúsan nem őskanadai kollégát, de szép!
Meg az se semmi, hogy ugyanazon a környéken, Saskatchewan-ben van Otthon, Békevár, sőt Mátyásföld nevű település is - itt lehet bogarászni róluk.
Én viszont erőt veszek magamon és felállok, még mielőtt egy szuszra fel akarnám deríteni az összes kanadai magyar alapítású falut, mert akkor itt bóklászhatok holnap reggelig. De azért nagyon jólesett ez most.