Beteg ez a világ és benne én is, vagy már nem is tudom, mi van. Azon kaptam magam, hogy inkább nem írom oda a véleményemet, ahova odaírhatnám, nehogy félreértsék. Ugyanis már a harmadik blogtársnál olvasom ugyanarról a most megjelent cd-ről, mennyire odavannak érte. Én viszont nem szeretem a hangszínét annak az énekesnek, sose bírtam a rekedtes (vagy rekedtesített?) hangot, szegény Cserháti Zsuzsának is csak a fiatalkori számai tetszettek (már amelyik), amikor még normálisan énekelt a saját istenadta, csengő hangján. De végül is mindenkinek szíve joga azt hallgatni, amit akar, tulajdonképpen miért is akarom én elmondani a véleményemet? Muszáj? Nem, úgyhogy megtartom magamnak.

******

Még valamit a véleményről: az a tapasztalatom, hogy ha én felemelem a szavam valami ellen, legyen az akár közérdekű is, még azok is rám néznek furcsán, akiknek ugyanaz a véleményük és az ő érdeküket is szolgálná az én szókimondásom. Mint ahogy vannak úgynevezett született áldozatok, én meg arra születtem, hogy majdhogynem engem vernek meg a sorstársaim, ha kimondom helyettük a véleményüket. Egy példa: valamikor tavaly egy reggel felszálltam a vonatra az első kocsiba, ott, ahol a kerékpártároló van és mellette egy kisebb szakasz, olyan 12-16 ülőhellyel (kocsitípustól függően). A vonat zsúfolva volt, az utasok fele állt a kocsik belsejében, ez a szakasz ellenben üres, ajtaja zárva, a peronon rajtam kívül többen is álltak, mindannyian férfiak. Nem sokkal azután, hogy elindultunk, jött a kalauz, mutogattuk a jegyeket, majd pedig én, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, megkérdeztem, hogy kinyitná-e az ajtót, mert zárva van. A pasas azonnal robbant, mintha legalábbis az egész vonatot akartam volna kiüríttetni vele, ordítva közölte, hogy biciklisták foglaltatták le Tatabányától (hol voltunk már ekkor Tatabányától...), de nem jöttek, ő pedig dolgozik, nem tud ilyenekre figyelni (de azt azért már tudta, hogy nem jöttek), majd miközben a kulcsával kinyitotta a zárat, még utánamsüvítette, hogy nyugodtan feljelenthetem. Ezután én megköszöntem, bementem és leültem. És itt jön a lényeg: egyedül. A többi sorstárs már eddig is furcsán nézett és nem hogy egy szóval is támogatott volna, kifejezte volna az enyémmel azonos véleményét a kalauz szóáradatával szemben, ááá,  dehogy, még kint is maradtak. A huzatos, hideg peronon, állva. Nehogy véletlenül kiderüljön, hogy egyetértenek velem abban, ami mellesleg őket is érinti – mellesleg: ők se azért fizettek nem is keveset, hogy állva utazzanak a hidegben. Mi ez? Ez nem közöny, ez értelmetlen birkamódra viselkedés (elnézést a juhoktól...).