Már rég volt, amikor utoljára vírust kaptam, de most sikerült! Amikor már semmi se akart beindulni, eltűnt a Start menü fele, a tárcsázó nem tárcsázott, hanem minden alkalommal lefagyasztotta az egész rendszert, na, akkor már tudtam, hogy ezt nem ússzuk meg, én és a Panda. És lőn: dolgozgattunk rajta egy órácskát - én és a Panda - mire végre tiszta lett a levegő. Meg a C: meghajtó. Egy, azaz egyetlen egy nyomorult fájl volt fertőzött, az csinálta az egész grimbuszt. De most csend van, a képernyőn tiszta, kék ég, a Start menü tele a megszokott programokkal, a modem vinnyogva tárcsáz, hátradőlünk mi ketten, én és a Panda - jut eszembe, ő csak ne nagyon dőljön sehova, hanem meregesse azokat a fekete foltos szemeit, mert még egy ilyen lazaság, és úgy lecserélem Nod32-re, hogy csak úgy nyekken!
exbikfic
A mai Vágó-játékban egy versenyzőről kiderült, hogy szabad idejében rádióamatőr. Istenem, régi szép idők! Amikor gyerekkoromban ilyesmiről hallottam, olvastam, meg apám is nagy rádiórajongó volt, szóval, akkoriban úgy gondoltam, ha felnövök, én majd rádióamatőr leszek. Valahogy úgy képzeltem, az egy foglalkozás (akkor még nem volt ilyen profitorientált a világ, fel sem merült bennem, hogy abból meg lehet-e élni). Éjszakánként majd ülök egy sötét szobában a rádiókészülék előtt, fejemen a fülhallgató, csavargatom a gombokat és kapcsolatba lépek a világ másik végén éppen gombokat csavargató kollégával, elbeszélgetünk, aztán csavargatom tovább, megint bejön egy másik amatőr és így telik az élet. De érdekes lesz, gondoltam akkor.
Az affinitásom a technikához már korán jelentkezett, itt a bizonyíték:
Apám valami rossz rádiót próbált javítgatni, én meg odakúsztam, mert járni még nem tudtam és kitartóan ostromoltam, hogy aszongya: addide (állítólag a nem és az addide szavakban ki is merült az akkori szókincsem), Apu odaadta és szaladt a fényképezőgépért. Én meg belemerültem a drótok és rádiócsövek varázslatos világába, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Aztán később bölcsész lettem. Kár.