Nem tudom függetleníteni magam attól a katasztrófától, ami ott messze történt/történik és nemcsak amiatt, hogy a hírekben a leghosszabb  időt ennek szentelik. Látom a tizennnyolc hónapos kisbabát, aki egy matracon hányódott egy hétig, mire rátaláltak. Ez szinte hihetetlen, hogy nem borult a tengerbe azóta, hogy nem csapott le odaföntről valami tengeri ragadozó madár a tehetetlen kis testre. Hallom, hogy egy tizenéves iskoláslány hogyan mentett meg vagy száz embert azzal, hogy felidézte magában, amit nemrég az iskolában tanultak a szökőár előjeleiről. Szólt a szüleinek, azok a szálloda vezetőinek, amazok meg elkezdték kimenekíteni a lakókat az épületből, így mindannyian megmenekültek. Aztán ott vannak az elefántok, akik a földrengés pillanatában láncaikat szétszakítva robogtak a szárazföld belseje felé, mire az ott lakók is követték őket és így tulajdonképpen az állatoknak köszönhetik az életüket. Talán jobban kellene hallgatnunk az állatokra, mert ők megérzik a föld és a légkör változásait, nem úgy, mint az ember, aki álmélkodva a szokatlan jelenségen, hogy jé, de érdekes, mennyire visszahúzódott a tenger - begyalogol párszáz métert, aztán már csodálkozni sincs ideje. Pedig csak annyit kellett volna felfognia, hogy a tengervíz nem tűnhet el a semmiben, ami bement, az vissza is fog jönni, és akkor már nem turisztikai élményt látott volna a jelenségben, amit majd el lehet mesélni otthon, hanem ahogy csak bír, szalad az ellenkező irányba.
A világnak több vidéke van, ahol időről időre kialakul szökőár (most fedeztem fel, hogy például Hawaiin van ilyen múzeum is), kérdés, hogy miért nem oktatják ki előre erről a jelenségről a turistákat. Mondjuk, azok az utazási irodák, amelyek ilyen területekre utaztatnak, az utat befizetőnek a kezébe nyomhatnának a prospektus mellé egy tájékoztatót a cunamiról, a jelekről, amire oda kell figyelni és a tennivalókról ilyen esetben. Nem hiszem, hogy ez elriasztaná az utazni szándékozókat, hiszen Japánba is rengetegen utaznak, pedig tudják, hogy ott nem telik el nap földrengés nélkül.