A királyi tévén leadták a legutóbbi Zorán-koncertet. Igazából nem is akartam megnézni, jöttem-mentem, aztán akkor ragadtam ott mégis a képernyő előtt, amikor bejött Kern és elkezdte énekelni a Lövölde teret. Igazi örömzenét csaptak hirtelen, Zorán és a többi zenész arcán is ott volt az a jellegzetes elragadtatottság, amitől az örömzene örömzene. Kern egyszerre volt kópé és bölcs öreg, na és a szöveg: "... jött a troli, de elengedtem, s néztem utána..." -  mert hát mindenkinek megvan a saját Lövölde tere, tökmagosbódéja és elengedett trolija.
Aztán bejött Presser és Zoránnal kettesben elkövették a Valaki mondja meg ... kezdetűt a Popfesztiválból. Ez is micsoda gondolat: "valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt, valaki mondja meg, hol marad!"
Volt aztán még többek közt Mi is kéne még, ezzel a sorral, hogy "...sok használt szöveg kellene, mely kifordítható, s ráhúzható minden rosszra, hogy lássuk, milyen jó".
Egyszóval, csak azt akartam mondani, hogy így válnak szépen lassan klasszikusokká ezek az öregfiúk, léleksimogató, stresszoldó klasszikusokká.