Alvás egy kicsit elhalasztva, mert beleolvastam mornixba és el kell mondanom, hogy tényleg van ilyen. Az emberek valahogy azt várják el a másiktól, hogy mindig vidám arcot vágjon, mintha legalábbis az valami kötelező, alapértelmezett burok lenne. Én sem vigyorgok, ha csak úgy megyek, nézek, hallgatok, ezt pedig ki-ki vérmérséklete szerint szomorúságnak, morcosságnak, legrosszabb esetben sértettségnek veszi. Gyerekkoromban legfeljebb úgymond "túl komolynak" tituláltak - "ez a kislány mindig ilyen komoly?" - kérdezgették egymástól függetlenül újdonsült ismerőseink anyámékat, pedig nem voltam én túl komoly, csak éppen nem ért fülig a szám és nem jártattam folyton, csak ha volt mondanivalóm. Aztán később többször is hitték rólam, hogy valamiért megsértődtem, pedig erről szó sem volt. De a legáltalánosabb az, ha aggódva megkérdik: "mi a baj, rossz kedved van?" - ettől aztán persze tényleg rossz kedvem lesz, mert addig semmi bajom se volt, csak viseltem azt az arckifejezésemet, amit akkor hordok, ha arcizmok ellazulva, száj becsukva csak úgy vagyok, nézek, élek.
Sokszor tanácsolják különféle lélektudorok, hogy az ember mosolyogjon és akkor a másik visszamosolyog rá. Persze, ha valakivel kontaktust akarunk teremteni vagy ha már van közöttünk valamiféle kapcsolat, kommunikáció, akkor igen, jogos, ne barátságtalan arccal közeledjünk.  De  már ugyan miért kellene mindenkire vigyorogni, ha megyünk a utcán, hülyének is néznének. Volt valamikor régen egy kolléganőm, aki állandóan mosolygott, de lesírt róla, hogy ez mennyire mesterkélt. Például bárkivel találkozott és köszöntek egymásnak, ez részéről kb. így zajlott: "Szervusz, hihihi ..." - és folytatódott minden mondatnál ugyanígy, borzalmas, természetellenes és nevetséges volt.
Az arcberendezésünk meg olyan, amilyen, van, akinek mindig nevet a szeme, ki se kell nyitnia a száját, ő szerencsés, mert sose hiszik róla, hogy haragszik, sértődött vagy rosszkedvű és eleve barátságosabban közelítenek felé. Mi, túl komolyak, morcosképűek meg maradunk olyanok, amilyennek a fizimiskánkat kaptuk. Ha meg röhögni van kedvünk, hát röhögünk.