Hatások, melyek ma értek - és még csak reggel kilenc óra!

A vonaton mellettem egy pasas ült, vele szemben egy nő és végestelen végig beszélgettek. Kollégák egy gyermekotthonban, méghozzá a nő nem olyan rég kerülhetett oda, a férfinek már hosszabb tapasztalata volt azon a helyen. Felváltva elmesélték egymásnak, ki mit végzett, hol dolgozott eddig, kielemezték előző munkahelyeiket, majd rátértek a jelenlegire és kitárgyalták munkatársaikat, különös tekintettel főnökükre, annak szokásaira, hogyan lehet és hogyan nem lehet elérni nála valamit, stb. stb. Az egész párbeszéd - talán a kulturáltan lehalkított beszéd miatt is - valami fojtott, némileg erotikus fűtöttséggel zajlott, emellett pedig mindketten annyira jól artikuláltak, hogy beleszámítva a pár centis távolságot, egyszerűen nem lehetett tőlük máshová figyelni, ha akartam, ha nem, az ő beszélgetésük nyomult be a fülembe, agyamba, hiába próbáltam kizárni. Az élményhez hozzájárult a mellettem ülő pasas közepesen intenzív szájszaga, mely annak ellenére, hogy nem felém fordulva beszélt,  folyamatosan eljutott hozzám.
Namármost, azon kívül, hogy nem szeretek mások beszélgetéseibe belehallgatni, valamint nem vagyok kíváncsi természet és nem érdekel vadidegen emberek élete, ezen kívül még az volt a legnagyobb baj, hogy én az utazás idejét a hátralevő egyetlen ecdl-vizsgámra való készülésre szántam, tehát pillanatnyilag mindennél jobban érdekelt a pontsor tabulátorral való beszúrása, a decimális igazítás, de még a táblázat celláinak egyesítése is. Ezért aztán egy idő után előkaptam a kisrádiót fülhallgatóstul, és attól kezdve George Michael ordította a fülembe, hogy "wake me up, before you go-go..."
(És ma még jobban jártam, mint tegnap reggel, amikor egy huszonéves energiabomba liba azt mesélte el, hogyan szokták otthon levágni a pulykát - de naturalista, véres részletekbe menően ám ...Édes jó Istenem, miért nem építesz be az emberekbe tehetséget a hallgatásra, miért???)

A Moszkva téren a villamosra száll fel egy munkaruhás pasas, a vállán sportszatyor, az egyik kezében hosszú, amolyan ablakmosó nyél, másik kezével meg mobilt szorít a füléhez és háborog: "...engem nem érdekel b@meg, ha már elb@ták, b@meg ... na, azéé mondom ... most is a Keleti Károlyba' megyek, onnan is kések, nyócra kellett vóna mennem, aztán má' elmúlt nyóc ... jóvanna, b@meg ..."
És ki tehet róla, hogy késel, b@meg?


A Mechwart téren azon a kis nyomorult, parknak szánt csupasz területen a hajléktalan meg újabban a pad támláján ül és a lába van az ülőkén. Értenem kellene, hogy miért? Ha igen, akkor biztos én vagyok a retardált, de nem értem.


A Margit-híd budai hidfőjénél a villamosmegállóban pedig a helybéli hajléktalan kutyája be van takargatva valami ruhafélével. Már biztos, hogy itt a tél.