Egy dologra vagyok nagyon érzékeny: ha hülyének néznek. A GagyiLajcsiBuliból összesen csak két számot láttam hálistennek,  de az egyikben iszonyú vehemens koreográfiára trombitáltak egy együttes tagjai, a másikban pedig a három széplány hegedült rettentően táncolva. Namármost, trombitálni nem tudok, de hegedülni igen, úgyhogy tisztában vagyok vele, mit lehet csinálni hegedülés közben: hát táncolni, azt biztosan nem! Nem kétlem, hogy a szóbanforgó fiúk-lányok tudnak trombitálni és hegedülni, de hogy nem azt a zenét halljuk, amit ők ottan táncolás közben kicsiholnak a hangszerükből, az egészen biztos. Ettől aztán úgy, ahogy vannak, minden hitelüket elvesztik előttem. Pedig biztosan nagyon tehetségesek úgy amúgy.

A mai nap nem is akármilyen eseménye: aki elbújt, előjött, aki elveszett, megkerült, aki hiányzott, életjelt adott magáról! A nap mérlege tehát: pozitív.

Újabb blog tűnt el a virtuális űrben. Kár érte. Ráadásul Mátéval együtt a kutyusáról se fogunk tudni ezután, nahát, ez kétszeresen sajnálatos.

Nyílt morgolódás a hűtlenekhez

Én azért kicsit mérges vagyok a hűtlen elhagyókra, mármint akik bennünket, kis blogtársaságunkat csak úgy itthagynak. Mert mindenkinek szíve joga úgy érezni, elege van és abbahagyja.  De aki itt abbahagyja, közben másutt, más álarc mögött újrakezdi és nem enged bennünket maga után, csak véletlenül lehet rátalálni - hát azt nem is értem. Mi vezérli, célközönséget akar váltani? Persze, nem kell kihirdetni az új címet, mert nyilván oka van rá, hogy eltűnjön, de mi, akik nem bántottuk, talán megérdemeltünk volna egy privát körmailt azzal az új címmel, nem? Nekem például kifejezetten hiányzik a Nagyszakállú. Hallod, Nagyszakállú? És elcsépelt vagy sem, ideírom azt, ami ide illik:
"Felelős vagy azért, akit megszelidítettél."

Mi baja van valakinek ezzel a bloggal? Épp ezzel? Furcsa. Ha valaki, hát ő aztán nem árt a légynek sem, el nem tudom képzelni, mi nem tetszik rajta valakinek. Kettős fronthatás van biztos.
Ja, és ez meg az én véleményszabadságom/szabad véleményem volt. A saját felségterületemen, a saját blogomban.

Nyelvészkedős-médiáramorgós

Némely bemondónak nem ártana átismételni az elemi iskolai 4-5. osztályos nyelvtant, akkor nem mondanák a Batthyány-t battyánynak, a Cházár Andrást cázárandrásnak, a Kolosy teret kolositérnek és a Jósika utcát jósikának. Helyesen:
'battyányi' (nem kell félni attól az ipszilontól, attól lesz i a végén és nem a ny betűhöz tartozik!)
'császár andrás'
'kolozsi tér'
'józsika utca'

 

Vannak emberek, akik arra születtek, hogy mindig mindent megússzanak. Például minden határidő a körmükre ég, mindent az utolsó pillanatra hagynak, mégse tolják le, nem utasítják el, nem rúgják ki stb. őket, hanem valahogy mindig még éppen sikerül átcsúszniuk, bekerülniük, elfogadtatniuk a saját trehányságukat. Persze ez a vásár is kettőn áll, ahogy a szólás tartja, tehát ha a másik fél - hivatal, személy, főnök, vizsgáztató tanár, stb. - nem lenne nagyvonalú velük, hanem betartatná az eredetileg lefektetett szabályokat, akkor előbb-utóbb rendet tanulnának. Miről jutott ez eszembe? Adva van egy lány, 22 éves, már nem gyerek tehát, legalábbis kellene, hogy az ivarérettség mellett szellemileg is felnőtt módon gondolkodjon, de nem, ez nem megy neki. Soha semmit nem intéz el időben, mindenhez úgy áll hozzá, hogy "majd, ráér..." - aztán amikor elérkezik a határidő, kapkod fűhöz-fához, ugráltatja anyját, testvérét, barátját, mindenkit, aki él és mozog és láss csodát: sikerül befurakodnia még utolsónak, beadni a szükséges papírokat még az utolsó utáni percben, kisírni, hogy fogadják el a jelentkezést, pedig tegnap már lejárt a határidő, és így tovább. Mi az eredmény? Azt látja, hogy így is megy. Minek strapálja magát, ha tizedannyi energiával is mindig célba ér? Felelősség sehol, precizitás sehol, megy ez anélkül is, igaz?
Sok esetben intézményileg is támogatják és mintegy legalizálják a linkséget. Például minden évben felforr az agyam, mikor hallom, hogy az adóbevallás beadásának utolsó napján a nagyobb postahivatalok éjfélig tartanak nyitva. Miért, nagy meglepetésre aznap derül ki, hogy aznap van a határidő? Nem, egész évben tudja mindenki, akit érint, hogy mikor van, egyszerűen nem értem, hogy azon az utolsó napon hogy jön össze annyi ember, aki akkor adja fel a bevallását. És a hivatal még lovat is ad alájuk ezzel a meghosszabbított nyitvatartással. Mert rendben van, közbejöhet valami, persze, de nem a fél országnak! Az nem igaz, hogy nem lehetne előbb kiszámolni, letisztázni, ellenőrizni, feladni. Inkább utolsó nap megkeresni azt a bizonyos nagyobb postahivatalt és este órákig sorbanállni?
Ez most akkor általános emberi linkség vagy magyar betegség?

Kicsit már unalmas, hogy két pofára zabálom a mandarint, c-vitaminpótlás, ugye, aztán a táskám egyik fakkjában inhaláló stift, a másikban két levél aszpirin pezsgőtabletta, a harmadikban papírzsebkendőtömeg, nem beszélve a citromolajról, amit úton-útfélen szórok mindenhova (mármint radiátor, sál, sapka, zsebkendő), szóval, most már vége lehetne. Viszont legalább senkit nem fertőzök, mert a héten egyedül vagyok a szobában (nem én voltam, egy ujjal se nyúltam hozzá, nem is találkoztunk, D. magától betegedett meg!), csak valaki rám ne ragassza az igazi A vagy B vírust, mert ez az enyém csak egy szimpla megfázás a sok ki-beszaladgálástól.
Beszéljünk másról: hát hiába kandikálnak itt a bal sarokban ezek a virágok, sehol semmi tavasz? Reklamálok! Csak hó és hó, de nem is rendes, csikorgós, hanem az a nagypelyhes, vizesen-potyogós, latyakotcsinálós. Még hogy meteorológiai tavasz, meg március! Nem tudom, mi lesz itt, de tavasz biztosan nem, hanem majd az újabb jövő heti fagyok után egyenesen belefutunk a nyárba. Szerintem.

Megmondjam, mi lesz este? Kamillafőzés, bele pár csepp eukaliptuszolaj és ezzel inhalálás, valamint belsőleg Aszpirin+C és mézes-citromos tea. Aztán a többit majd meglátjuk. Remélem, ez még nem a vírus, csak rhinitis és bronchitis (mert így intelligensebben hangzik). Aztán majd jövök.

Most akkor kinek higgyek: jön a nagy-nagy influenzajárvány vagy nem? A bulvársajtó kelti a pánikot, vagy valóban félni kell? A virológus bácsi nyugtatgat bennünket, de vajon nem csak a pánikot akarja mérsékelni? Jajjaj, ez az információgazdagság, nem jó ez nekünk, nem, nem! (Bezzeg, amikor a harminc éve elveszett kollégiumi szobatársamat találtam meg Európa másik végén, akkor jó volt, mi?)
Azért rácseppentek pár csepp citromolajat a radiátorra, gyilkolássza csak a kórokozókat, abból nem lehet baj.