A mai Vágó-műsorban megint egy hobbiból rádióamatőrködő pasas szerepelt. Gyerekkori álom, hová lettél? Amikor még azt hittem, rádióamatőrnek lenni, az egy foglalkozás, rendes kenyérkereső szakma. Akinek csak az a dolga, hogy ül a csodagép előtt, a háztetőn antennaerdő, ő meg csavargatja a gombot és a vijjogó, sistergő, recsegő hangok közül kiszűri a világ másik feléről bejelentkező kolléga hangját. Mert az egészben ennek volt a legnagyobb varázsa: hogy ugyanakkor, egyazon időben beszélni olyasvalakivel, aki sokezer kilométer távolságban ül egy ugyanolyan készülék előtt és ugyanúgy tekergeti a gombokat.
Aztán később rájöttem, hogy ez nem szakma, hanem szórakozás, sport, szenvedély és nem fizetnek érte. De ahányszor rádióamatőrről hallok, vagy még inkább, ha igazi, élő rádióamatőrt látok, mindig megjelennek előttem apám rádiós újságjai, melyek lapjain a frekvenciákat böngésztük, meg a QSL-azonosítókat és a világ minden táján élő amatőrök élményeiről, nagy fogásairól olvastunk.
Tervezem, hogy műholdvevőt és parabolaantennát szerzek be hamarosan. De ha a szívemre hallgatnék, legszívesebben rádiós antennákat vennék inkább. Meg adó-vevőt sok-sok hozzávaló kütyüvel.
Ha a szívemre hallgatnék.