Lassacskán rájövök, mi is a blog tulajdonképpen. Mindenkinek más. Van, aki szabályos naplónak tekinti és a nap minden eseményét megörökíti. A másik inkább kiragad egy-egy jelenséget és arról értekezik. A harmadik a pillanatnyi érzések, hangulatok hátán sodródva ír. Olyan is van, aki ismeretterjesztésre használja. De egyben megegyezünk: függünk tőle. A saját blogunk írásától és a mások blogjának olvasásától is. Mert mindannyian grafománok vagyunk, kedves kollégák, tessék tudomásul venni! Másképp hogyan vennénk rá magunkat többé-kevésbé minden nap, sőt időnként naponta többször is, hogy leüljünk, kigondoljuk, megszerkesszük, linkeljünk, beillesszünk, útjára engedjük? Meg aztán az ember egyszercsak azon kapja magát, hogy már blogos szemmel nézi a világot és az utcán fejben fogalmazza, amit meg akar osztani a többiekkel. Időnként fellázadunk, hogy elég, nekem erre nincs időm, kész, vége, harakiri - aztán mégse, duzzogva visszasompolygunk és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Majd pedig várjuk a reakciókat. És a visszajelzések jönnek, sokszor hamarabb, mint gondolnánk. Legutóbb például megtörtént velem, hogy miközben szerkesztgettem a mai második bejegyzésemet, az elsőre, amit negyedórával azelőtt tettem fel, már bejött egy üzenet.
Amíg csak ismerkedtem ezzel a műfajjal, azt hittem, az a lényege, hogy aki blogol, kiírja magából, amiről úgy érzi, ki kell jönnie, aztán kirakja a netre és ettől megnyugszik. Haha, nem úgy van az! Pillanatok alatt kialakul az ember körül egy társaság - ha nem lenne rossz izű a szó, azt mondanám, közösség - és milyen jó érzés tudni, hogy mindenfelől figyelnek rád, követik a gondolataidat, reagálnak, segítenek. Mert a visszajelzés fontos, nagyon is fontos, az asztalfióknak - meg a Dokumentumok mappának - nem szívesen ír az ember.
Vonzó az is, hogy ha akarod, elrejtőzhetsz, anonim maradhatsz. Mindenki annyit árul el magáról, amennyit jónak lát és a legtöbben élünk is ezzel a lehetőséggel, figyelünk, hogy ne legyünk könnyen azonosíthatók. Vajon hányan terjesztik ismerőseik körében a blogjuk címét? Valószínűleg nem sokan, mert az már nem az igazi, ha olyanok olvasnak, akik ismernek.
Hát, egyelőre ennyit a blog természetrajzáról. Írjunk, írjunk, csak semmi lazsálás!