A mai nappal megkezdtem évi rendes téli szünetemet, elvonultam a világ zajától, tehát január harmadikáig - akkor vetem bele magam ismét az élet sűrűjébe - bejegyzést csak pozitív, legfeljebb melankólikus hangvétellel engedélyezek magamnak. Számonkérhető vagyok, elszaladni nem tudok, harakiri meg nem a természetem.
Ma van az év leghosszabb éjszakája, eszerint holnaptól rövidülnek az éjszakák, amiből még sokáig nem fogunk semmit észrevenni, sajnos. Most viszont kutyahideg van odakint, ragyognak a csillagok ezerrel (és ezrével), a kéményekből tökegyenesen száll a füst felfelé (Noli biztosan el tudná magyarázni, ez mitől van, már ha olvasna engem), a kapukilincshez meg egy pillanat alatt odafagyott a kezem az előbb. Szóval, tél van.
Ezt meg Fülesnek küldöm: