Még egy drukkolnivaló a mai naptól: kolléganőm, Kati ma reggel riasztást kapott a kórházból, most talán sor kerül az évek óta várt májátültetésre (hepatitis C-vel fertőződött sok évvel ezelőtt egy műtét során kapott vérkészítménnyel). Volt már ilyen, riasztották, behívták, aztán mégse ő kapta a szervet, nagy csalódás volt. De most állítólag összejön minden, legalábbis ami a műtétet illeti. A neheze pedig majd azután következik.
Hosszú évek óta kínlódik a betegségével, próbálkoztak nála interferonnal, prednisolonnal, semmi nem hozott javulást, legfeljebb lassabban romlik az állapota a rendszeres ellenőrzésnek, megfelelő táplálkozásnak, májvédő gyógyszernek, gyógyteáknak és vitaminnak köszönhetően. Példás erőfeszítéssel elérte, hogy csak ritkán kényszerül betegállományba, többé-kevésbé folyamatosan dolgozik, ellátja a családját, pedig egyre inkább nehezére esik minden. Annak idején, amikor egy véletlen folytán kiderült a betegsége, az volt a vágya, hogy a kislányát elindíthassa az életbe: a lány most végzi a tanítóképzőt.
Katinak a transzplantáció az egyetlen esélye az életre. Nagyon jó lenne, ha sikerülne. 

Ez egy ilyen nap volt, nyomasztó hírek, reménytelenség, harapós kedv, hidegfront - épp ideje, hogy vége legyen.