Maradandó élmény

A ma esti Névshow-ban Kern. Amint többször is a sírással küszködött, miközben felolvasta azt a levelet, amit Várkonyi Zoltántól - mintegy "odaátról" - kézbesített neki Verebes. Először akkor hallgatott el és nyelte a könnyeit, amikor a régi nagyok felsorolásához ért, akik ma már mind Várkonyival együtt figyelik az egykori Vígszínházbeli fiatalok mai ténykedését "idelent" - Sulyok, Latinovits, Páger, Ruttkay - de a szöveg folytatása is bőven adott okot az elérzékenyülésre. Szegény alig bírta végig felolvasni, a végén pedig hosszan ölelték egymást Verebessel, aki nyilván a "levél" szerzője is volt..
A hetvenes évek elején Kern a Vígben volt kezdő színész, szerette és tisztelte az ottani nagyokat, soha nem felejt el megemlékezni róluk egyetlen interjúban sem. Minden alkalommal szükségét érzi, hogy éreztesse: nélkülük, Várkonyi terelgetése nélkül, a nagy színészek példája nélkül, a tőlük ellesett mesterfogások nélkül nem lett volna belőle az, aki lett. A kis parodista kimittudos nagyfülű kamaszból színész.
Tudom, sokan nem kedvelik Verebest, Kernt, Gálvölgyit, de ők az én generációm, méghozzá évre pontosan, akkor voltak elsősök, középiskolások, érettségizők, pályakezdők, amikor én. Nem érdekel, hová tartoznak és hiába láttam bennük hibákat - Verebest sokáig ki nem állhattam a Rádiókabaréban és ma sem értek egyet minden megnyilvánulásával, a Gálvölgyi-showt sose szerettem nézni, az én mércém szerint túl sok ízléstelenséget találok benne, Kern régebbi interjúiban utáltam, hogy szinte provokatívan trágárkodott - mégis, mivel velem együtt nőttek fel, mindig megkülönböztetetten figyeltem rájuk. És megnyugodva látom, hogy hiába vagyunk annyi, amennyi, ez csak külsőre észrevehető, de a belső tűz, a szellem, a világra való nyitottság semmit sem változott, a "nagy generáció" él és a több évtizedes élettapasztalat csak javára vált. Szóval, öreg ám az országút - ahogy nagymamám szokta volt mondani.