Még valamit, utoljára az időjárásjelentésekről: eszembe jutott, mi idegesített még Aigner Szilárdban halálosan, mármint a derűs kifejezésen kívül. Az, hogy  soha nem a köszönéssel kezdte, hanem belevágott a mondókájába és már nem tudom, hány mondatot elhadart, amikor mintegy mellesleg közbeszúrta, hogy "Jó estét kívánok". Ettől megőrültem minden alkalommal, nem tudom, honnan szedte ezt a módit, de baromira idegesítő volt.
Egy szó, mint száz, egyik rosszabb, mint a másik, egy kivétel van: az a bizonyos hosszú gyerek az m1-en, akit még a leköszönt Vissy Károly mutatott be mint utódját. Úgy tudom, ő meteorológus hallgató, vagy valami ilyesmi, szóval legalább ért is ahhoz, amit beszél, ellentétben a többiekkel és annyira kedves, ahogy a palócos tájszólását próbálja irodalmias kiejtéssel leplezni, de szerencsére nem mindig sikerül neki.