Ma az egész MÁV úgy, ahogy van, kiérdemelte a mosolyt negatív értelemben (és még csak délelőtt fél tizenegy van). Kelenföld után a Petőfi-laktanya előtt a nyílt pályán megálltunk, álltunk, álltunk, eleinte vártunk, mint a birkák, hiszen van ilyen máskor is, de egy idő után már tanácstalanul tekintgettünk egymásra, a három-négy kalauzból persze sehol egy se, mert akkor rájuk tekintgettünk volna, hogy mi van? Jó félóra elteltével hírnök jő (még mindig nem vasutas, hanem csak egy sorstárs), hogy aszongya, nincs áram. Se ki, se be nem tudnak menni a vonatok. Újabb negyedóra múlva végre végigrohant egy kalauz és magunkban rögtön rehabilitáltuk is őket, mert jó hírt hozott: jön egy diesel és behúz bennünket a Délibe. Úgy látszik, ennyi időbe telt, mire odabent az íróasztalok mögött valakinek végre eszébe jutott, hogy nemcsak árammal működő mozdony létezik. És végre odazörgött a jó, öreg diesel-mozdony, amit csak a rozsda tartott össze (mert megnéztem közelebbről, amikor végre leszálltunk) és lassan, lépésben bevontatott bennünket a Délibe. Összességében bő egy óra késéssel. Most már csak reménykedhetek, hogy délutánra keringeni fog az áram az összes vezetékben, mert ha nem, nem tudom, hogy megyek haza, mivelhogy szerintem nincs annyi dieselmozdony egész Magyarországon, amennyi vonat arrafelé jár.

Ilyen volt, csak kicsit kopottabb: