Ha kétszer annyi időm lenne, mint amennyi van, írnék egy blogot kizárólag a közlekedési élményeimről. Mindenről írnék, ami és aki feltűnik, megjegyzésre méltó, kellemes, bosszantó élmény attól a perctől kezdve, hogy reggel kilépek a kapun és elindulok az állomás felé, egészen addig a percig, amikor este otthon leszállok a vonatról. Biztosra veszem, hogy minden nap lenne mondanivalóm.
Dehát csak ennyi időm van. Kevés. Marad ez az egy blog. A többi néma csend.