Iskolaigazgató blogtárs bejegyzéséről egy régi-régi irodalomórám jutott eszembe a nyolcadik A-ban. A Hét krajcár volt az óra tárgya. Valami mérhetetlenül passzívak voltak a kölykök, anyányi lányok, lakli fiúk, de alapjában véve jó osztály volt, csak akkor teljesen leengedtek. Én csak téptem a szám egy darabig, próbáltam valami életet lehelni a társaságba, aztán megálltam középen és megkérdeztem, mi a baj? Ekkor egymásra néztek, felállt J. Évi, az egyik legjobb tanuló és valami olyasmit mondott, hogy unják már Móricz Zsigmondot, meg különben is - és itt jön a lényeg - miért kell folyton a szegénységről olvasni?
Tudni kell, hogy ez egy peremkerületi iskolában történt, a peremkerületnek is a legszélén, akkor alakuló, épülő családi házas övezetben. A családok nagy része a környező falvakból, vagy még messzebbről jött a városba, évek óta építkeztek saját erőből, lassacskán haladva, sokan közülük félig felépült, vakolatlan házakban laktak, mert csak részletekben tudták megvalósítani a saját otthont, egyszóval ezek a gyerekek meglehetősen egyszerű körülmények közül jártak iskolába, a szüleik filléres gondokkal küszködtek. Majdnem úgy, mint a Hét krajcár szereplői.