Épp erről beszéltem a múltkor, csak akkor a huszonévesek sajátosságának tituláltam ezt a gondolkodást, most viszont a Détár-Rékasi "álompárról" (miért álompár, mert eddig nem voltak botrányaik, csak éldegéltek normálisan?) olvasva jutott eszembe. Így nyilatkozott egy műsorban Détár Enikő:

".. elmondta, hogy szereti a férjét, úgy gondolja, hogy nagyszerû ember és apa, de elmúlt benne a szerelmes, odaadó rajongás Rékasi iránt, ezért döntött úgy, hogy inkább a saját útját járja."

Ennyi idős korára D. Enikőnek már igazán több esze lehetne. Egy tizenéves kamaszlány még csak-csak vélekedhet így, hogy ha elmúlik a "szerelmes, odaadó rajongás", akkor nosza, szakítsunk, de egy negyven körüli kétgyerekes asszony nőjön már fel végre!
Viszont őszintén örülök, hogy úgy hírlik, mégis együtt maradnak. A két gyereket sajnáltam volna, meg Rékasit.