Ma
Reggel munka előtt egy kis időt akartam nyerni, nem volt semmi kedvem még beérni a robotba, így aztán megengedtem magamnak egy szusszanást a közeli parkban. Kulturált, őrzött, szépen rendbentartott kert, zöldek, virágok, nagy fák, elkerített kis sportpálya kosárpalánkokkal, pingpongasztalok, jópofa játszótér hagyományos hintákkal, meg mindenféle rugós ráülős micsodákkal a kicsiknek, magasles is van, szóval ilyenek. Leültem egy padra és lazítottam. A fűben hatalmas madár sétált, először azt hittem, szarka, csak hiányzott róla a fehér szín, de amikor felszállt a fára és elkárogta magát, akkor már tudtam, hogy egy extra méretű közönséges varjú a szentem. A sportterek is, meg a játszótér is tele volt iskolásokkal, vagy tanítás helyett hozták ki őket, vagy napközisek voltak, nem tudom, de jó választás volt, láthatóan jól érezték magukat, pingpongoztak, labdáztak, fociztak, hintáztak, maximálisan kihasználták a hely minden adottságát. És mégis nyugalom volt. Nem is tudom, mikor ültem így utoljára valahol, ilyen semmit sem gondolós, nem nyüzsgős, nem stresszelős bambulással.
Közben az jutott eszembe, hogy mennyire elegem van már az örökös időszorításból. Hogy mindig időhöz vagyok kötve: munkakezdés, menetrend, határidők, ilyen dátum, olyan dátum. "Egy kis független nyugalmat ..." írta Arany János az Epilógusban. Az kellene nekem is.
Harmincnyolc éve dolgozom. Harmincnyolc éve. Felfoghatatlan. És mi minden történt velem ezalatt!Tizenöt éve nyaraltam utoljára. Időnként elcsodálkozom, hogy is bírom még? Ha csak úgy nem, hogy van bennem valami beépített regeneráló ketyere. A nyugdíj gondolatára még öt-hat éve is összerándult a gyomrom, hogy na ezt aztán ne, én aztán nem, hol van az még ... Most meg, hogy az idén betöltöttem azt a kort, amivel elmehetnék előrehozott nyugdíjba, a szükséges szolgálati időm is megvan, szóval most ez a tudat valami hihetetlen biztonságérzetet ad: ha szorul a hurok, ha valaki kekeckedik velem, mit tudnak csinálni? Legfeljebb elmegyek nyugdíjba. Nem megyek, mert ezzel az adósságal adóssággal a nyakamon pillanatnyilag nem tudnék megélni, de a lehetőség megvan és ez nagyon megnyugtató.
Csak az aggaszt, hogy majd ha már a hamut is mamunak mondom, a szeretetotthonban vajon lesz-e szélessávú internet??? De ha nem, sebaj, akkor netezek mobillal.
************
Érdekes riportot láttam a Fókuszban a szinesztéziáról. Ezt a kifejezést eddig csak a Tóth Árpád-verssel kapcsolatban hallottam - "a kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő ..." - de most kiderült számomra, hogy élnek köztünk emberek, akiknek a betűk, a szavak különböző színeket idéznek fel (a három bemutatott személy például egymástól függetlenül egyöntetűen zöldnek nevezte az e betűt). Valami árnyalatnyi eltérés van az agyműködésükben, mármint hozzánk képest és ettől gondolkodnak ilyen színesen. Milyen érdekes lehet!
************
Dezsőről meg kiderült, hogy tényleg a Pannon embere. Na, mindenki megnyugodhat, egy rejtéllyel kevesebb. Hogy ettől aztán hányan térnek át pannonosnak, hogy év végéig ingyen videotelefonálhassanak, vagy mi, hát azt nem tudom.
************
Itt a blogversenyhez bloggerek ajánlgatnak blogokat. Mindjárt az elején felfedeztem a térképes blogot, amint épp ajánlotta valaki. Még jó, hogy nem az enyém, csak érintőlegesen és ritkán vagyok benne. Jó lenne megőrizni az inkognitómat. A dicsőség meg legyen a tulajé.
Reggel munka előtt egy kis időt akartam nyerni, nem volt semmi kedvem még beérni a robotba, így aztán megengedtem magamnak egy szusszanást a közeli parkban. Kulturált, őrzött, szépen rendbentartott kert, zöldek, virágok, nagy fák, elkerített kis sportpálya kosárpalánkokkal, pingpongasztalok, jópofa játszótér hagyományos hintákkal, meg mindenféle rugós ráülős micsodákkal a kicsiknek, magasles is van, szóval ilyenek. Leültem egy padra és lazítottam. A fűben hatalmas madár sétált, először azt hittem, szarka, csak hiányzott róla a fehér szín, de amikor felszállt a fára és elkárogta magát, akkor már tudtam, hogy egy extra méretű közönséges varjú a szentem. A sportterek is, meg a játszótér is tele volt iskolásokkal, vagy tanítás helyett hozták ki őket, vagy napközisek voltak, nem tudom, de jó választás volt, láthatóan jól érezték magukat, pingpongoztak, labdáztak, fociztak, hintáztak, maximálisan kihasználták a hely minden adottságát. És mégis nyugalom volt. Nem is tudom, mikor ültem így utoljára valahol, ilyen semmit sem gondolós, nem nyüzsgős, nem stresszelős bambulással.
Közben az jutott eszembe, hogy mennyire elegem van már az örökös időszorításból. Hogy mindig időhöz vagyok kötve: munkakezdés, menetrend, határidők, ilyen dátum, olyan dátum. "Egy kis független nyugalmat ..." írta Arany János az Epilógusban. Az kellene nekem is.
Harmincnyolc éve dolgozom. Harmincnyolc éve. Felfoghatatlan. És mi minden történt velem ezalatt!Tizenöt éve nyaraltam utoljára. Időnként elcsodálkozom, hogy is bírom még? Ha csak úgy nem, hogy van bennem valami beépített regeneráló ketyere. A nyugdíj gondolatára még öt-hat éve is összerándult a gyomrom, hogy na ezt aztán ne, én aztán nem, hol van az még ... Most meg, hogy az idén betöltöttem azt a kort, amivel elmehetnék előrehozott nyugdíjba, a szükséges szolgálati időm is megvan, szóval most ez a tudat valami hihetetlen biztonságérzetet ad: ha szorul a hurok, ha valaki kekeckedik velem, mit tudnak csinálni? Legfeljebb elmegyek nyugdíjba. Nem megyek, mert ezzel az adósságal adóssággal a nyakamon pillanatnyilag nem tudnék megélni, de a lehetőség megvan és ez nagyon megnyugtató.
Csak az aggaszt, hogy majd ha már a hamut is mamunak mondom, a szeretetotthonban vajon lesz-e szélessávú internet??? De ha nem, sebaj, akkor netezek mobillal.
************
Érdekes riportot láttam a Fókuszban a szinesztéziáról. Ezt a kifejezést eddig csak a Tóth Árpád-verssel kapcsolatban hallottam - "a kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő ..." - de most kiderült számomra, hogy élnek köztünk emberek, akiknek a betűk, a szavak különböző színeket idéznek fel (a három bemutatott személy például egymástól függetlenül egyöntetűen zöldnek nevezte az e betűt). Valami árnyalatnyi eltérés van az agyműködésükben, mármint hozzánk képest és ettől gondolkodnak ilyen színesen. Milyen érdekes lehet!
************
Dezsőről meg kiderült, hogy tényleg a Pannon embere. Na, mindenki megnyugodhat, egy rejtéllyel kevesebb. Hogy ettől aztán hányan térnek át pannonosnak, hogy év végéig ingyen videotelefonálhassanak, vagy mi, hát azt nem tudom.
************
Itt a blogversenyhez bloggerek ajánlgatnak blogokat. Mindjárt az elején felfedeztem a térképes blogot, amint épp ajánlotta valaki. Még jó, hogy nem az enyém, csak érintőlegesen és ritkán vagyok benne. Jó lenne megőrizni az inkognitómat. A dicsőség meg legyen a tulajé.
