Most már azért vége lehetne ennek a kutyamelegnek (a kánikula szónak állítólag köze van a Kutya=Canis csillagképhez), mert szép volt, jó volt, de elég volt. Addig-addig siránkoztunk, hogy hol van itt nyár, még nem is volt nyár, hogy most aztán megkaptuk, úgyhogy csend legyen és egy kicsike lehülés. Ne nagyon, ha szabad kérnem, csak úgy nyolc-tíz fokkal kevesebb legyen a mai 36-nál, ez tartson el úgy októberig, aztán egy kis enyhe ősz és jöhet a tavasz.
A szúnyogok viszont nem tudom, honnan jöttek ennyien, de valami iszonyú mennyiségben jelentek meg kies mezővárosunkban. Sötétedés táján, amikor már végre levegőhöz juthattam, kimentem az udvarra tenni-venni, és az alatt a tíz perc alatt mindent felzabáltak rajtam, ami csak kilátszott belőlem. Úgyhogy most enyhe idegrángások közepette kenem magamra az Antivakarin kenőcsöt (nem viccelek, így hívják, vény nélkül kapható a patikában), de egyelőre nem veszem észre, hogy olyan nagyon használna, ellenben a tubus lassan kiürül. Anti vagy nem anti, én bizony vakarom.
Ellenben óriási eredménye a kánikulának, hogy az összes vastag pléd hipp-hopp, tiszta lett - azért én is besegítettem nekik - és most puhán, napfény-illatúan pihennek összehajtogatva. Ők várják a telet. Én nem.

(ez itt a reklám helye)