Nagy elhatározások vannak, még nagyobb változások várhatók, de még érlelődik a dolog egy kicsit, aztán durr bele!
Ettől aztán tegnap valahogy elment mellettem az ünnep anélkül, hogy megérintett volna, mert be vagyok zárva magamba, nem nagyon figyeltem kifelé. De az esti operaházi beszéd hallatán az ugrott be, hogy nini, ez plágium, én ezt a "vége, snitt!" megoldást kicsit másképp, de már ellőttem valamikor régesrég, ifjú tanár koromban, amikor a tantestületi november hetedikei ünnepségen (újszülöttek kedvéért: az volt a Nagy Októberi Szoc. Forradalom évfordulója és kötelezően ünnepeltük) nekem kellett volna a beszédet mondanom. Összejöttünk, kinyaltuk magunkat az alkalomra, főnökség beszerzett némi szeszféleséget is, asztal megterítve, ital poharakba töltve, szemek rámszegeződve és akkor én, huszonvalahány évem bátorságával és pimaszságával mosolyogva azt mondtam: "Tisztelt tantestület, kedves kollégák! Úgy gondolom, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét nem kell hangsúlyoznom, mindenki jól ismeri az esemény szerepét a történelemben ..." - majd körbenéztem, felemeltem a poharam és hozzátettem: "... emeljük tehát poharunkat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére!"  A váratlan fordulattól egy töredékmásodpercre megállt a levegő a tanáriban, aztán mindenki fellélegzett - hogy az igazgató és az a néhány pártember is őszintén mosolygott-e, azt nem tudom, de a többiek igen örültek, hogy megúsztak egy auróracirkálós, télipalotás, vlagyimiriljicses, dögunalmas monológot.
Úgyhogy ez a módszer nekem már akkor bevált. Hogy tegnap, ott, akkor jó húzás volt-e és mi volt a mögöttes ok, nem tudom. De nem is érdekel.

Ellenben itt és most nyár van, nyár! Lehet örülni.