Kíváncsi vagyok, milyenek az új szomszédaink, akik tegnap költöztek mellénk. Egyelőre nem mondtak se bút, se bát, dehát még mondhatnak, ebből nem vonok le mélyreható következtetést. Bár, ahogy az évek során észrevettem, csak én szoktam új helyre költözvén odamenni a közvetlen szomszédokhoz és bemutatkozni nekik. Néznek is nagyot mindig. Úgyhogy még az is lehet, hogy ez a normális: se bú, se bá.
Aztán azon is igyekszem túllépni, hogy tegnap egész nyugodtan ráálltak a furgonnal nemcsak a járdára, de egyenesen a mi kapubejárónkra. Mivel többen is voltak, nem tudom, mennyire az új tulaj vétke volt ez, vagy csak valamelyik bunkó szállítóé. Ma viszont már nincs költözés és mégis a mi kerítésünk elé van beállítva egy Wartburg. Már arra is gondoltam, nem fogják fel, hogy itt is laknak emberek. Pedig ha nincs is a ház alatt kacsaláb, de azért van négy fala, van rajta cseréptető, előtte szép zöld vaskerítés, az ablakon függöny, egyszóval azt a benyomást kelti, hogy lakják.
Namármost, nem vagyok egy beszólogatós típus, ha csak lehet, elkerülöm a konfliktusokat, ezen kívül természetesen nem szeretném úgy kezdeni ki tudja meddig tartó kapcsolatunkat, hogy mint kekec vénasszony mutatkozom be előttük. Tehát nem szólok. Várok. Még egy darabig. De ha rendszeresen parkolónak fogják használni előttünk a füvet, akkor előbb-utóbb kommunikálni fogok velük, ha bemutatkoznak, ha nem.
Ja, elfelejtettem mondani, hogy előttük ugyanakkora füves szakasz van. Üresen. Hát nem érdekes?