Kényszerszünet. Nem így képzeltem, de egyelőre itthon ülök. Hogy mára mennyi mindent terveztem, azzal nem is bosszantom már magam, merthogy mindezeket egyetlen mozdulattal, huss! keresztülhúzta az időjárás. Amikor reggel a sötétben kilőttem volna magam az állomás felé, kiderült, hogy már a kapun sem tudok kimenni, mert egyetlen jégpáncél az egész környék. Na, mondom, nesze neked a mai napra percre pontosan kidolgozott napirend, de inkább átszervezés, mint lábtörés, tehát most pedig visszacsúszkálok az ajtóig és kész. És visszacsúszkáltam, miközben igen örültem, hogy megúsztam épségben. Úgyhogy az a pénteki egy nap szabadság ezzel átkerült mára.
Csak azt nem tudom, hogy ha az elkövetkező két napon is beüt valami mennykő, akkor mi lesz? Na de ne szaladjunk ennyire előre, majd meglátjuk. Mindenesetre hallom, hogy holnap reggelre mínusz tizensok fokot ígérnek az okosok. Brrr!