Ma volt az utolsó péntek, amikor a fél hármas vonattal jöttem haza. Már útközben egész ünnepi hangulatba kerültem ettől, mert ez az egyik legocsmányabb járat, főleg pénteken, amikor az összes kollégista, hétvégére hazajáró munkás, no meg mi, naponta bejárók megtámadjuk azt az árva négy kocsit, amiből kétszer ennyi se lenne sok ahhoz, hogy emberi körülmények közt utazzunk.
Én tehát már nem szenvedek többet ezen a vonaton, de jó! Egyébként is kezdhetném felírni a ció-áció-akáció-vakációt, mert már mindössze négy munkanapom van hátra, négy! szinte hihetetlen.

Nem hiszem el! Az Egri csillagok nyert!
Én valahol eltévedtem, mert amikor a tévében a Pál utcaival versenyeztették, akkor a Pál utcai nyert és azt hittem, hogy ezzel az Egri kiesett. Elkönyveltem, hogy teljesen hülye mindenki, pont a Pál utcaival rúgatják ki az Egrit, sose szerettem a Pál utcait. Ettől kezdve mérgemben nem is követtem tovább az eseményeket, úgyhogy ma, amikor a hírekben olvastam, jó nagy meglepetés volt.

Romantikus volt az utam hazafelé. Ugyanis a kocsiban teljes sötétség volt. Amikor elindultunk, még pislákolt valami a tetőlámpákból, sőt, pár másodpercre egész fényesség lett, aztán sutty! minden körte kialudt és attól kezdve már csak mindig sötétebb lett. Az ifjú kalauzlány elemlámpával közlekedett, ránkvilágított, majd közölte, hogy nem lesz áram, de igen derűsen fogta fel a helyzetet és mi is hasonlóan visszakacarásztunk neki. A sötétben.
Magyar táj magyar ecsettel.

Úgy látszik, a freeblog meggyógyult, most először sikerült sima ment-és-publikállal feltenni a bejegyzést, hurrá!

 

A kutyahidegen kívül, ami már tegnap is érződött, de ma aztán végképp ránktört, a tél legbiztosabb jele, hogy ma reggel hamisítatlan disznóölés tünetei mutatkoztak az utcánkban. Baktatok a zúzmarában az állomás felé, hát egyszercsak látom, a túloldalon ott pörzsölik (nem perzselik, igenis pörzsölik!) a gyesznót az egyik udvarban. Hogy vajon EU-szabvány szerint múlt-e ki szegény pára, vagy csak amolyan régi parasztos-horrorisztikus módon, nem tudom, de hogy már nem élt, az biztos.
Micsoda hangulat! Régi disznóöléseink, amikor jött Szalay bácsi, a hentes, aki mellesleg fusiban vállalt böllérkedést is, addigra előkészítve minden, húsdaráló, kolbásztöltő felszerelve, üstház begyújtva, üst kisuvikszolva, füstölőbódé apám által összeácsolva és szakszerűen felépítve a kertben, munkakedv megalapozva kevéske pálinkával, aztán kezdődhetett a hajcihő.
A feldolgozásról a meghatározó élményem a frissen sütött májdarab, mert annak kóstolása az én privilégiumom volt. A disznó többi részéért nem voltam nagyon oda, este aztán persze ettem sültet is, de se a kocsonyát, se a disznósajtot nem szerettem, a hurkát is csak módjával és abból is csak a májast.  Aki igazán elemében volt és nagyon tudta értékelni a nap végeredményét, az Apu volt. Ifjúkorában a bácskai szülőfalujában megszokta az igazi magyaros étkezést: sok hús, minden zsírban főzve-sütve, amihez képest itt elég diétásan volt kénytelen táplálkozni, úgyhogy a disznóvágás neki igazi tobzódás volt. Ő bezzeg mindent szeretett, a véreshurkát, a csípős kolbászt, a töpörtyűt (így mondtuk, nem tepertőnek), a kocsonyát, a disznósajtot. 
Szóval, itt a tél. A múlt meg elmúlt, el bizony. "Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt, valaki mondja meg, hol marad..."

Advent harmadik vasárnapja

Jer áldott vendég! Várunk tégedet! Tisztítjuk te utadat, Egyengetjük a te ösvényedet. Mutasd meg nálunk magadat: Igaz hittel szívünkbe fogadunk, Állandó szállást ott adunk.

 

 

Délelőtt bent jártam a faluban - mert falu ez, hiába hívják városnak - és hazafelé jövet bementem a temetőbe, hogy megnézzem közelebbről a kápolnát. Még sose jártam a temetőben, pedig ott van közvetlen az állomás mellett, az is igaz, hogy a faluban is ritkán fordulok elő, csak ha nagyon muszáj. Előfordul, hogy fél évig be sem megyek. Ezentúl nyilván nem tudom majd megúszni, mert ha folyamatosan itthon leszek, mindent itt helyben kell beszereznem és elintéznem.
Ideje hát hozzászoknom, hogy itt lakom - remélem ugyan, hogy nem örökre - gondoltam, lassan megismerkedem a részletekkel és a mai napra a temetőkápolna jutott.
Nem is hittem volna, hogy olyan régi épület ez, mint ahogy kiderült. Kicsi fehér templomforma, az elülső falán az ajtótól jobbra és balra eső területen két hosszú márványlap van, sűrűn televésve a település első világháborús halottainak neveivel. Fent a homlokzat közepén egy táblán az 1914 és 1918-as évszám látható.
De ugyancsak középen, mindjárt az ajtó felett egy másik, régebbi márványtábla is van a következő felirattal:

Ezernyolcszáznegyvennégy! Vajon mi lett négy-öt év múlva, a szabadságharc idején ezzel a lovaskapitánnyal? Megmaradt vagy elesett? Épségben hazatért a feleségéhez és a családjához, vagy Ratkovszky Rozália megözvegyült? Vagy talán Kalmár János már 1844-ben sem volt elég fiatal a katonáskodáshoz, hanem kiszolgált obsitosként építtette a kápolnát? És a szabadságharc csatáit is csak mint nyugalomba vonult hadfi a hírekből követte figyelemmel?
De akárhogy is, ebben a Pest-Budához közeli mezővárosban mindkettőjük neve fennmaradt a temető közepén álló egyszerű kis templomocska ajtaja felett a márványtáblán. Nem éltek hiába, nyugodjanak békében.

Hahhh! Lay'scsipszfüggő leszek! Minden újságvásárlásnál kapok, és rájöttem, hogy nem függ az értéktől, akkor is adnak, ha száznyolcvanért veszek lapot és akkor is, ha ezerért, igaz, hogy ez utóbbi esetben kettőt tett hozzá a hírlapboltos hölgy.
A Lay's csipsz pedig nagyon finom, szeretem, nyammm! (És baromi egészségtelen, fúj!)

Apró ajándékozós

Mikulás napján, amikor a vonatbérletemet vettem a Déliben, a pénztáros a jegyhez hozzátett egy szem szaloncukrot. Ma pedig az újságos az újsághoz hozzátett egy kis csomag Lay's csipszet.
Várom, hogy holnap mihez mit kapok?

Megnéztem a Nagy vitát (kimondottan László atya miatt) az m1-en és miről volt szó, na, miről? A blogokról!
Apuskánál, aki szintén vendég volt és aktívan részt vett a beszélgetésben, el lehet olvasni a felvételről készült dec. 3-diki bejegyzést (fura módon nála nincs linkje az egyes pósztoknak).

Intézményünk sofőrje épp azt énekli a folyosón, hogy "mondd meg, hogy imádom a pesti nőket ..."  - nem hamis, jó hangja van!

Most akkor miért is esik rosszul az embernek, ha egy listában az utolsók közt találja magát, de ez még nem elég, az az utolsó néhány, akik közt szerepel, az még egy külön kategória is, amolyan resztli. Miért is facsarja ez az ember lánya szívét egy pillanatra? Pedig ez hülyeség, hiszen mindenkinél van egy sorrend, amiben vannak elsők és vannak utolsók. Mindenkinek szíve joga, hogy az önmaga által felállított rendszerben egyeseket előbbre sorol, másokat pedig hátra. Szubjektív ítélet.
Nem bosszant, nem facsar, nem törődik vele! Na persze, ha ez ilyen könnyen menne.

Ma 17.50-kor az m1-en László atya is vendég lesz a Nagy vita című műsorban.

Mindenkinek figyelmébe ajánlom ezt a meghívást dec. 15-én 13 órára, én megpróbálok elmenni, de még olyan messze van, hogy addig bármi közbejöhet, úgyhogy semmit sem ígérek. De megpróbálom. Aki eljön, azzal találkozhatnánk.

Tehát ha csak a Webre vele gombot nyomom meg, nem történik semmi, poszt marad a szerkesztőben, nem megy lejjebb, nem lesz elmentve, de most például a Ment és publikál gombbal sikerült a helyére varázsolnom a bejegyzést. Igaz, hogy csak úgy, ha a mentés után frissítettem a szerkesztőt. Kicsit unom már, ez most mindig így lesz?

Mondták ezt előre, hogy ilyen erős szél lesz? Mert egész este úgy fúj, hogy majd szétviszi az ablakredőnyt. De legalább az eső elállt. Ma csak kétszer szárítottam meg a kabátomat, cipőmet, táskámat, pedig volt esernyőm. Nem ért semmit, a fejemen kívül semmit nem védett.
Aztán viszont jön a hideg és a hó, azt hallottam. Tudom, tudom, semmi se jó nekem. De, 25 fokos száraz, ragyogó napsütés, az jó lenne. Csakhogy odafent fütyülnek az én igényeimre.

Miklós püspök egykor régen Segített a szegény népen. Őt dicsérte koldus, árva, Emlékezzünk jóságára.

 

Rájöttem: a törölt bejegyzés a webfelületen csak akkor tűnik el, ha egy új bejegyzés kerül utána.

Most ez már így marad? A szerkesztőben nem látszik a kitörölt bejegyzés, itt meg itt van. Nagyon idétlenül néz ki. Most akkor merjek beírni? És mit nyomjak? A sírba visz ez a freeblog.

Tudja valaki, hogy a supradynes reklámban miért ugrálnak a hülye szülők annak a szerencsétlen gyereknek az ágyán, mint akiknek elment az eszük? Ez gyámhatósági eset szerintem, de minimum kiskorú veszélyeztetése.
Bár ahogy ma elnéztem a reklámzabálók éjszakájával kapcsolatos riportot, ahol bemutattak pár külföldi reklámot, hát, nem tudom ... kicsit megnyugodtam, hogy némely külhoni reklám sokkal idétlenebb, mint a mieink.

Hát igen, így van ez. Nesze neked, tudatos nevelés, szépre-jóra oktatás!