Ma volt az utolsó péntek, amikor a fél hármas vonattal jöttem haza. Már útközben egész ünnepi hangulatba kerültem ettől, mert ez az egyik legocsmányabb járat, főleg pénteken, amikor az összes kollégista, hétvégére hazajáró munkás, no meg mi, naponta bejárók megtámadjuk azt az árva négy kocsit, amiből kétszer ennyi se lenne sok ahhoz, hogy emberi körülmények közt utazzunk.
Én tehát már nem szenvedek többet ezen a vonaton, de jó! Egyébként is kezdhetném felírni a ció-áció-akáció-vakációt, mert már mindössze négy munkanapom van hátra, négy! szinte hihetetlen.