Kedves nézőink, folyamatosan és irígykedve figyelő, kiküldött és megszállott tudósítónk jelenti Liechtensteinből:

Tegnap fordult elő velem legelőször, hogy elkapott az enyhe frász a közeljövőt illetően. Eddig csak a nagy eufórikus ujjongás volt, hogy végre vége, még ennyi meg annyi nap, hurrá, de tegnap egyszercsak bevillant, hogy Uramatyám, mi lesz, ha tényleg belesüllyedek a nagy semmibe, ha beszívnak magukba a minden eddiginél szürkébb hétköznapok. Mert eddig ugyan nem hiányzott, hogy bemenjek és emberek között legyek, de mégis minden nap bementem és köztük voltam, időnként megőrültem tőlük és gyakran a fenébe kívántam őket összességükben és egyenként is, de ez volt a természetes menete az életnek. Néha, tényleg csak néha az is megesett, hogy muszáj volt valakivel beszélnem, panaszkodnom neki, vagy csak megelégeltem a csendet és átmentem egy másik szobába kicsit lazítani, de ez nagyon ritkán fordult elő. Most viszont nem lesz ilyen se gyakran, se ritkán, semmikor, még ha igényelném, akkor sem. Na, most légy okos, Domokos!
Nagyon észnél kell majd lennem, az biztos.

Advent negyedik vasárnapja

Örvendezzünk, keresztények, közel van az Isten, És eléje minden lélek szentül közelítsen S az angyalok seregének hangján énekelje: Siess, Uram, jöjj le közénk, kérünk esdekelve.          (XVII. századi dallam)

Ma volt az utolsó péntek, amikor a fél hármas vonattal jöttem haza. Már útközben egész ünnepi hangulatba kerültem ettől, mert ez az egyik legocsmányabb járat, főleg pénteken, amikor az összes kollégista, hétvégére hazajáró munkás, no meg mi, naponta bejárók megtámadjuk azt az árva négy kocsit, amiből kétszer ennyi se lenne sok ahhoz, hogy emberi körülmények közt utazzunk.
Én tehát már nem szenvedek többet ezen a vonaton, de jó! Egyébként is kezdhetném felírni a ció-áció-akáció-vakációt, mert már mindössze négy munkanapom van hátra, négy! szinte hihetetlen.

Nem hiszem el! Az Egri csillagok nyert!
Én valahol eltévedtem, mert amikor a tévében a Pál utcaival versenyeztették, akkor a Pál utcai nyert és azt hittem, hogy ezzel az Egri kiesett. Elkönyveltem, hogy teljesen hülye mindenki, pont a Pál utcaival rúgatják ki az Egrit, sose szerettem a Pál utcait. Ettől kezdve mérgemben nem is követtem tovább az eseményeket, úgyhogy ma, amikor a hírekben olvastam, jó nagy meglepetés volt.

Romantikus volt az utam hazafelé. Ugyanis a kocsiban teljes sötétség volt. Amikor elindultunk, még pislákolt valami a tetőlámpákból, sőt, pár másodpercre egész fényesség lett, aztán sutty! minden körte kialudt és attól kezdve már csak mindig sötétebb lett. Az ifjú kalauzlány elemlámpával közlekedett, ránkvilágított, majd közölte, hogy nem lesz áram, de igen derűsen fogta fel a helyzetet és mi is hasonlóan visszakacarásztunk neki. A sötétben.
Magyar táj magyar ecsettel.

Úgy látszik, a freeblog meggyógyult, most először sikerült sima ment-és-publikállal feltenni a bejegyzést, hurrá!

A kutyahidegen kívül, ami már tegnap is érződött, de ma aztán végképp ránktört, a tél legbiztosabb jele, hogy ma reggel hamisítatlan disznóölés tünetei mutatkoztak az utcánkban. Baktatok a zúzmarában az állomás felé, hát egyszercsak látom, a túloldalon ott pörzsölik (nem perzselik, igenis pörzsölik!) a gyesznót az egyik udvarban. Hogy vajon EU-szabvány szerint múlt-e ki szegény pára, vagy csak amolyan régi parasztos-horrorisztikus módon, nem tudom, de hogy már nem élt, az biztos.
Micsoda hangulat! Régi disznóöléseink, amikor jött Szalay bácsi, a hentes, aki mellesleg fusiban vállalt böllérkedést is, addigra előkészítve minden, húsdaráló, kolbásztöltő felszerelve, üstház begyújtva, üst kisuvikszolva, füstölőbódé apám által összeácsolva és szakszerűen felépítve a kertben, munkakedv megalapozva kevéske pálinkával, aztán kezdődhetett a hajcihő.
A feldolgozásról a meghatározó élményem a frissen sütött májdarab, mert annak kóstolása az én privilégiumom volt. A disznó többi részéért nem voltam nagyon oda, este aztán persze ettem sültet is, de se a kocsonyát, se a disznósajtot nem szerettem, a hurkát is csak módjával és abból is csak a májast.  Aki igazán elemében volt és nagyon tudta értékelni a nap végeredményét, az Apu volt. Ifjúkorában a bácskai szülőfalujában megszokta az igazi magyaros étkezést: sok hús, minden zsírban főzve-sütve, amihez képest itt elég diétásan volt kénytelen táplálkozni, úgyhogy a disznóvágás neki igazi tobzódás volt. Ő bezzeg mindent szeretett, a véreshurkát, a csípős kolbászt, a töpörtyűt (így mondtuk, nem tepertőnek), a kocsonyát, a disznósajtot. 
Szóval, itt a tél. A múlt meg elmúlt, el bizony. "Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt, valaki mondja meg, hol marad..."