Tegnap este a Vágó-műsorban volt egy kérdés, kb. így hangzott: melyik mai ország területén van Tomi, ahol Ovidius utolsó éveit töltötte? - és felsorolták Marokkót, Németországot, Romániát és Törökországot mint lehetséges válaszokat.
A játszó leány elsőnek Romániát zárta ki, mondván, hogy az lehetetlen, mert a rómaiak a dákokkal így, meg úgy, és a dáko-román elméletet azóta sem sikerült bizonyítani, satöbbi, satöbbi. Na, mondom, ha így haladsz, most fogsz kiesni, te szegény gyermek, az a te bajod, hogy nem Juhász Jenő tanár úrtól tanultad a latint.
Mert én, aki cirka negyven évvel ezelőtt Juhász Jenő tanár úrtól tanultam a latint (meg a magyart is, meg az osztályfőnőköm is ő volt), én azonnal rávágtam, hogy Románia területén van Tomi, arra is emlékeztem, hogy valahol a Fekete-tenger partján, és az is beugrott, hogy száműzetésben élt ott a költő, Publius Ovidius Naso, akinek a mellékneve állítólag azért lett "Naso", mivel elég méretes orra volt (nasus=orr).
Hogy ez nekem mind eszembe jutott negyven év után, az nem az én nagy eszemet mutatja, hanem hogy mennyire hatásos volt a tanár úr tanítási módszere, amellyel olyan élvezetesen adta át nekünk az ismereteket. Nagyon szerettem tanulni a latint, gyötörtem magam a ragozásokkal, vállaltam a szorgalmi feladatokat is, ami általában a következő órára elkészítendő fordítást jelentette és nem volt könnyű, mert latinból fordítani mindig nehéz, kacifántos egy nyelv, az biztos. De mindent megért, hogy az ember olyan érdekességeket hallott a római kultúráról, az ókori életről, amit sose felejt el.
Non scholae, sed vitae discimus - ez volt felírva a füzetünk elejére elsős korunkban. És lám, tényleg.

Egyébként a versenyző nem esett ki, mert végül nem mert megjelölni egy választ sem, inkább kiszállt a játékból. Szerencséjére.

***********
Ez pedig itt Ovidius szobra az ókori Tomi helyén épült Konstancában: