Ma szálltam utoljára a harmadik kocsiba a fél ötös vonaton. Mert az mégse állapot, hogy a fülembe kelljen ordíttatnom a rádiót azért, hogy ne halljam NagyokosNőcit,amint levegővétel nélkül egész úton ecseteli a családjában történteket a barátnőjének, szidja a saját anyját meg a testvérét, és egyáltalán, senkiről nincs egy jó szava. Akkor kellett volna gyanút fognom, amikor egy szőke nő beült a Déliben a mellettem levő négyes fakkba: mondom magamban, honnan ismerős ez nekem, honnan is ... de persze nem jöttem rá. Én hülye, akkor még lett volna menekülési lehetőségem. De amikor indulás előtt két perccel megjelent NagyokosNőci és leült a szőke mellé, akkor már beugrott, hogy a szőke a Barátnő, aki NagyokosNőcinek foglalta a helyet, minek folytán az elkövetkező ötven percben nem lesz csönd egy másodpercig sem (merthogy nem először utaztam velük egy légtérben, ó nem, sőt, ott szállnak le, ahol én).  Addigra persze már hiába próbáltam volna menekülni, tele volt a vonat. Nem volt mese, kitéptem a táskámból a kisrádiót, belöktem a fülhallgatókat a fülembe és bár eredetileg eszem ágában se volt rádiózni, hallgattam valamelyik kereskedelmi adón a rágógumizenét. Inkább, mint a szövegelést. Szóval, holnaptól másik kocsit keresek magamnak. Bozse moj, miért mindenki az én aurámba gyalogol bele, miért???