Ahhoz képest, hogy ma hétfő volt, a napom sikeresnek mondható. Először is reggel kiderült, hogy átmentem mindkét ecdl-vizsgán, ez nagyon is számít, mert nem kell újra nekimennem egyiknek sem, kezdhetek a hátralévő kettőn gondolkodni. Aztán: a banktól megkaptam az igazolást, amivel intézhetem a földhivatalnál a jelzálog törlését, ráadásul még egy kicsinyke pénzmag is maradt a számlámon náluk. Délután a Déliben kiderült, hogy a szokásos vonatom mostantól csak a mi kies mezővárosunkig jár és nem Győrig, ami nagyon nem mindegy, mert ettől kezdve nem kell egymás térdében-veséjében-lehelletében utaznunk 40 percig és ez, remélem, így is marad. Na de még ez mind nem volt elég, de embert is találtam, aki lekaszálja a telek használatlan, nagyobbik felét, ahol pillanatnyilag már embermagasságba szökött a gaz. Ez is nagyon fontos, mivel harmincadikán letelik az igen_szigorú_rendelet határideje, ami után úgy rámverhetik a csillagászati összegű büntetést, ha valaki feljelent (és fel fog, arra mérget vehetek, hiába nincs parlagfű a telkemen, csak csóványos =csalán), hogy belegebedek. Én meg jelentsem fel a MÁV-ot, mert az állomás egész területén még sokkal magasabb a gaz? Őszinte érdeklődéssel figyelem, hogy az vajon eltűnik-e csütörtökig, de ez csak egy kis kitérő volt, térjünk vissza a hétfőhöz. Tehát ennyi kellemes történés, ennyi eredmény láttán mit kívánhat még csórikám, azaz én? Ugye, hogy semmit? Hétfő ide vagy oda, jó kis nap volt.