A nyolcvanas évek végén, percekkel a rendszerváltás előtt Mátrafüreden nyaraltam, és az ott töltött két hétbe épp beleesett augusztus huszadika is. Már nem tudom, hogy jött az ötlet, de felmentem a "három falu templomának" nevezett Isten-házába az ünnepi misére. Egészen döbbenetes élmény volt, ahogy a tömeg özönlött felfelé a hegyoldalban és a templomhoz vezető lépcsőkön, hogy aztán legtöbben egymáshoz préselődve állják végig a szertartást, de különösen az a néhány perc, - mondom, nem fújt még a változás szele - amikor a mise végén a Boldogasszony Anyánk kezdetű szent ének, a Himnusz és a Szózat után magától értetődően csendült fel a székely himnusz. Előbb bátortalanul, aztán pillanatról pillanatra egyre hangosabban zengett a dal, ökölbeszorított kezekkel, könnyes szemmel, szálfaegyenes derékkal állt mindenki és nyilván ők is azt érezték, amit én, hogy ez a pillanat örökre megmarad az emlékeink között. És lám, meg is maradt.


matrafured03.jpg

1942-ben szentelték fel a mára a Felső-Mátra egyik jelképévé vált templomot, amelynek Szent István király a védőszentje. Minden évben augusztus 20-án búcsúi szentmisét tartanak. Turisták ezrei látogatják évente, hiszen kényelmes turistaútvonal halad el mögötte, a Mátraszentimrét és Mátraszentlászlót összekötő kék jelzés. A templom mögött jellegzetes szép követ pillantunk meg, az un. Stuller-követ. A templom építésének helyéről és körülményeiről megoszlanak a vélemények. Több nézet ismeretes. Az egyik szerint az egri érsekség elképzelése az volt, hogy a három falunak – Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván – legyen közös temploma, mely köré majd települnek az emberek, így idővel centrum lehet a települések életében. A három falu azonban sehogyan sem tudott megegyezni a pontos helyről, ezért az érsek kijelölte a három falutól közel azonos távolságra lévő pontot.
(a leírást innen vettem)


Meglepve látom, hogy valaki még haikukat is írt róla:

Vékony Andor: Három falu temploma

1.
Áll magányosan
Három falu temploma
Istenhez közel

2.
Távoli harangszó
Három falu temploma
Magányosan áll

3.
Templom a hegyen
Magányát nem töri szét
Csak egy gerlepár