Hát ez a nap is eljött. Ma egy éve kezdtem a blogot. Boldog szülinapot, kedves naplóm!

Tavaly ilyenkor először is megpróbáltam megérteni, mi is a blog, mire való és hogy én mit akarok vele. Akkor még azt gondoltam, majd jól kiírok magamból mindent, amit nem tudok elmondani, de alapvetően önmagamnak szántam a blogot, azt hittem, magamnak fogom írni. Mekkora tévedés!

Mert itt jöttek be a képbe a többiek. Reagáltak, reagáltam, írtak, válaszoltam, hozzátettek, hozzátettem, megjegyeztek, beszóltak, néha megsértődtek, néha megsértődtem, - egyszóval kezdtünk együtt élni vadidegen emberekkel, akikkel másképp soha az életben nem találkoztunk volna.
Ma már nem alszom el esténként anélkül, hogy ne pillantanék rá legalább hat-nyolc kolléga blogjára, felmérem, mi van velük, jó-e a kedvük, mi foglalkoztatja őket, mi újság a gyerkőcök körül, aztán ha van még erőm, én is odabököm, amit érdemesnek tartok leírni. Mert már együtt élünk, ha tetszik, ha nem. Ha pedig valaki kiszáll közülünk, kicsit meg vagyok sértve: képes volt itthagyni a hűtlen?
Azzal a mottóval pedig, amit egy éve csíptem ki nagy dacosan a Demjén-nótából - "nem érdekel, hogy mennyire tetszem neked, vagy bárki másnak ..." - nem sikerült igazán azonosulnom. Talán már nem is akarok.