Miért olyan nehéz néha valakitől szívességet elfogadni? Nem kértem, felajánlotta, eleinte nem akartam, nem mintha nem lett volna szükségem rá, de csak az pörgött az agyamban, hogy ezt nem, nem lehet, aztán addig mondta, hogy mégis ... És máris megcsinálta, ami nagyon jól jött nekem, de azóta mocsok rossz kedvem van és tudom, hogy ettől. Normális ez?
Utálok bárkinek lekötelezettje lenni. Úgy érzem, kevesebb leszek tőle. Ami persze marhaság, de elég, ha én úgy érzem.
Ennyit erről. Aztán egyszer majd eltöprengek a segítségnyújtás mikéntjéről is. Mármint hogy hogyan nem szabad segíteni. Mert arról van aztán rengeteg sok naaagy-naaagy tapasztalatom! Ajjaj.

 

Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár,
Napsugárban úszik minden, száll az illatár,
Nyár van, nyár,
Röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár,
Lombos ágon csókot vált az ifjú gerlepár,
Nyár van, nyár van, kakukk szól már a fák közt,
Kakukk, de szép a nyár!

A fecskék itt ülnek a dróton, reggel tényleg szólt a kakukk és a szomszédék kerítésén olyan gyík sütkérezett, amilyent még sose láttam: a világító türkizkéktől az almazöldig minden színben játszott. Itt a nyár!

*******

Ha valaki ennek örömére okarinán akar játszani, itt egy hely, ahol megtanulhatja és dallamokat is talál okarinára "kottázva", meg is hallgathatja őket, szóval, jópofa lap ez!

*******

Persze az is lehet, ahogy most jobban belegondolok, hogy az a gyík nem is vadon élő volt, hanem valakinek a terráriumából lógott meg? Mert olyan színei voltak, hogy olyanokat egy gyík se hülye kifejleszteni, akinek inkább az az érdeke, hogy beleolvadjon a környezetébe. Na, mindegy, ha megszökött, remélem, hazatalált, a nyár meg ettől függetlenül itt van.

 

Apropó, blogverseny (majd mondja Muzsika, hogy működnek a mémek, de mit tegyünk, ha mindenkit elgondolkodtat ez a dolog). Szerintem is orbitális hülyeség ez az ötlet, mert ugye, ki mondja meg, melyik blog a legjobb? Elolvastam az értékelési szempontokat és azt szűrtem le, hogy azok lesznek előnyben, akik körül nagyobb társaság alakul ki (ez még helyes is lenne), de még inkább azok, akiknél a legtöbb spéci cucc van elhelyezve,  komment, üzenő, fórum, chatszoba, rádió, egyebek. Mintha legalábbis attól lenne jó egy blog, hogy nyolcféle módon lehet kapcsolatba kerülni a szerzővel és egymással, vagy ha százféle ugrópontot kínál a szélrózsa minden irányába. Nekem legalábbis, amikor mezei blogolvasóként vagyok jelen, az a lényeg, hogy mit ír a blogger, milyen a személyisége, miről mi jut eszébe és azt hogyan tálalja. A többi mellékes.
Azzal is egyetértek, aki azt mondja, neki nem hiányzik, hogy bizottság kutakodjon a blogja felett és nyomozzon utána (mert senki nem hülye, dinamikus IP-cím ide vagy oda, bárkit meg lehet találni). Úgyhogy nem biztos, hogy jót teszünk azzal, akit csupa szeretetből benevezünk a versenybe, mert lehet, hogy a végén a háta közepére kívánja majd az egészet szegény. Azt már csak halkan kérdezem: biztos, hogy azok az ítészek a legelhivatottabbak a döntésre?
Csupa szolidaritásból le is veszem még ezt az árva képváltogatós szkriptet is, hogy még ennyi csilivili se legyen, mert tényleg nem ez a lényeg (legalább gyorsabban fog betöltődni a lap, hehe). A blogértékelők meg elmehetnek a szempontjaikkal ... jó messzire.

 

Egy kis bosszúság: a Worldzone ingyenes tárhelyszolgáltató bezárt. Igaz, hogy tegnap írtak egy emailt, hogy ma ez bekövetkezik, de nem gondoltam, hogy amint a Föld túlsó felén átugrik az óra május 20-dikára, abban a pillanatban úgy eltüntetik az összes fájlomat, mint a sicc! Namármost, volt náluk legalább öt regisztrációm, egyiken a honlapom, másikon az apám élettörténete, a többit meg csak úgy tárolásra használtam, de nagyon. Ami el volt mentve, az megmaradt, amit meg most hirtelen nem találok - hát, még az is előkerülhet valahonnan máshonnan, cd, munkahelyi gépem, egyéb búvóhelyek, de az is lehet, hogy sose találom meg őket. És most kereshetek elég nagy, elég megbízható, elég jó feltöltési lehetőséggel rendelkező, egyszóval, megfelelő helyet. Kerestem, egyet már találtam is, most pakolom rá az apu képeit, hogy legalább itt a blogban az In memoriam ... linket kijavíthassam. A többit meg majd később, lassacskán helyrehozom.
Bakfitty. De ennél nagyobb bajunk ne legyen, ugyebár.

 

Na, eljött ez a nap is. Az adóbevallások határideje. És mit mond a rádió? Hogy a nagyobb postahivatalok éjfélig tartanak nyitva. Persze, támogassuk csak a linkséget, a trehányságot, a mindent-utolsó-pillanatra halasztás egyébként is igen elterjedt szokását, így kell ezt, ettől érik felnőtté a társadalom. Már maga az is elég brutális (ha ugyan igaz), hogy a mai napig állítólag még nyolcszázezren nem adták be a bevallásukat . Nyolcszázezren! Úgy látszik, ennyien voltak tegnapig tartós külföldi kiküldetésben, kórházban, fekvőgipszben, kómában, bezárva egy elakadt liftben - mert ezek tényleg kizáró okok, ezeket lehetne a vis maior kategóriába sorolni. De a halogatást, nemtörődömséget nem. Én az ilyenek előtt már este nyolc előtt öt perccel bezárnám a posta ajtaját, nemhogy még éjfélig nyitva hagyjam.

Jelentem, a viharfelhők elvonultak, a laborleletem, amire vártam, negatív, egyelőre megmaradok, arany bogaraim, hurrá! Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a drukkolást, nagyon jólesett, hogy azt a bugyuta szavazódobozt, amit már kínomban szerkesztettem ide, megértettétek és próbáltatok támogatni anélkül, hogy tudtátok volna, miről is van szó. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Érdekes, hogy mennyire szeretem ezt a blogot olvasni, pedig annyira arról szól, ahogyan én nem szeretnék élni. Adva van egy fiatal építész-belsőépítész házaspár, akik végre megtalálván álmaik telkét Zebegényben, építkeznek, leginkább a két kezük munkájával, időnként segítséggel. A blogban pontosan dokumentálják a házuk, telkük, környezetük fokozatos kialakításának folyamatát, küzdelmüket a hely adottságaival, az elképzeléseket, a problémák megoldását, mindent, amin keresztülmennek azért, hogy lassan olyan legyen az otthonuk, amilyennek szeretnék.
Benne élnek a természetben. A telek nagy, körülötte mező, erdő, fák, bokrok, állatok, akikkel együtt kell élniük, mondom, minden, amitől én egy nap alatt elmenekülnék. És mégis nagyon élvezem, amikor olvasom őket és drukkolok nekik, hogy lassan minden a helyére kerüljön.

Hogy is mondaná most apám? "Ne hagyd el magad, cifrább dolgokat is kibírtunk már!"
Hát ehhez tartsd magad, Bikfic!

 

Éjszaka minden gondolat sötétebb. Sötétben még a félelem is felerősödik. Hiába van odakint most épp tűzijáték, nem tudom, milyen alkalomból, gondolom, nem Pünkösdhétfő miatt, hanem valami menő bunkó születésnapi kerti partyt tart, mert már csak ez hiányzott az életéből, durrognak a csodacuccok, de legalább van valami élet a sötétségben. A félelem mégse tágít, a jeges rémület szorongat, és még legalább három napot így kell kibírni, közben jó képet vágni, hallgatni, senkinek egy szót sem, elég majd akkor, ha már valami bizonyosság lesz, vagy ilyen, vagy olyan, akkor aztán lehet a megkönnyebbüléstől összerogyni, vagy a kétségbeeséstől összekapni magam és előszedni minden sokat szidott racionalizmusomat, hogy akkor most hogyan is legyen tovább.

Nagy szükségem lenne egy kis drukkolásra! Köszönöm!
	Szorítok!
Free polls from Pollhost.com

JamjarLady segítségével megoldódott a komment-problémám a másik blogomban. Most már nem jelenik meg minden komment minden bejegyzés után. Köszönöm JjL!