Most már azért vége lehetne ennek a kutyamelegnek (a kánikula szónak állítólag köze van a Kutya=Canis csillagképhez), mert szép volt, jó volt, de elég volt. Addig-addig siránkoztunk, hogy hol van itt nyár, még nem is volt nyár, hogy most aztán megkaptuk, úgyhogy csend legyen és egy kicsike lehülés. Ne nagyon, ha szabad kérnem, csak úgy nyolc-tíz fokkal kevesebb legyen a mai 36-nál, ez tartson el úgy októberig, aztán egy kis enyhe ősz és jöhet a tavasz.
A szúnyogok viszont nem tudom, honnan jöttek ennyien, de valami iszonyú mennyiségben jelentek meg kies mezővárosunkban. Sötétedés táján, amikor már végre levegőhöz juthattam, kimentem az udvarra tenni-venni, és az alatt a tíz perc alatt mindent felzabáltak rajtam, ami csak kilátszott belőlem. Úgyhogy most enyhe idegrángások közepette kenem magamra az Antivakarin kenőcsöt (nem viccelek, így hívják, vény nélkül kapható a patikában), de egyelőre nem veszem észre, hogy olyan nagyon használna, ellenben a tubus lassan kiürül. Anti vagy nem anti, én bizony vakarom.
Ellenben óriási eredménye a kánikulának, hogy az összes vastag pléd hipp-hopp, tiszta lett - azért én is besegítettem nekik - és most puhán, napfény-illatúan pihennek összehajtogatva. Ők várják a telet. Én nem.

(ez itt a reklám helye)

Nem tudom elmondani, mennyire utálom, hogy egyre korábban esteledik. Már kilenckor majdnem sötét van és ez napról napra rosszabb. Reggel fél hatkor se süt még a nap a bejárati ajtóra, mint azelőtt, hanem csak jóval később bújik elő a szomszéd ház fölött. Hiába van rekordmeleg, minden nappal hosszabbak az éjszakák.
De a legrosszabb október végén következik be, amikor előre kell állítani az órát, na, attól én már hetekkel előbb irtózom. Mert onnantól kezdve sötétben érek haza. Gyűlölöm a sötétséget.

Most meg Máté tűnt el - "The requested URL was not found on this server" - mi van, tudja valaki? Állapodjatok már meg, kollégák, ne kelljen már hol egyik, hol másik után kutatni, azt a rézangyalát neki!

Ez a csúcs: sms-t írtam és közben elaludtam. Ilyen még nem volt. Olyan már sokszor, hogy munka közben a monitor előtt elaludtam és arra ébredtem fel, amikor a fejem le akart bucskázni a nyakamról. Meg olyan is van, hogy keresztrejtvény-fejtés közben elalszom és a toll húzza, húzza a vonalat az újságon, esetleg ki is esik a kezemből (ez különösen vonaton szokott előfordulni, ó, mily kellemes is ilyenkor a toll csattanására felriadni és félhülyén ébredezve lehajolni érte, miközben mindenki furcsán néz rám). De sms közben még nem fordult velem elő.
Nem kérdezem, hogy normális-e ez, válaszolni sem kell.

A parlagfű emlegetéséről jut eszembe az öt évvel ezelőtti nyár. Akkor nagyon beteg voltam, egyik percről a másikra kaptam egy atípusos tüdőgyulladást és gyakorlatilag az egész nyaram azzal telt, hogy egymás után faltam a különféle antibiotikumokat, szám szerint öt fajtát, valamint kétnaponta jártam a kerületi tüdőgondozóba. Azért oda, mert a háziorvosom épp akkor ment szabadságra és úgy látta jobbnak, ha ott kezelnek. Amikor meghallottam, hogy a tüdőgondozóba kell mennem, megijedtem, hogy ott majd tbc-sekkel kell együtt várakoznom, érintkeznem, atya ég, mi lesz, még elkapok valami nagyobb nyavalyát.
Namármost, a sok hét alatt, amíg a rendelőbe járogattam, klasszikus értelemben vett tüdőbeteggel eggyel sem találkoztam. Volt két-három hozzám hasonló tüdőgyuszis, de a többiek, a túlnyomó többség asztmás, illetve allergiás volt. Rengetegen jöttek az allergia elleni gyógyszerüket felíratni, inhaláló nemtudoménmicsodás kezelést kapni, és szenvedtek, fulladtak, nazalizáltak, mert nem kaptak levegőt az orrukon, szóval szinte mindenki vagy "szimplán" allergiás volt, vagy asztmás (aminek egy része szintén összefügg az allergiával). Megdöbbentő volt ez az arány, mert azelőtt nem hittem, hogy ennyien szenvednek ilyen betegségben. Igaz, hogy azelőtt nem is volt ennyi allergiás. Civilizációs betegség ez, vagy mi, és hozzátartozik ahhoz a jelenséghez, ahogy az ember és a természet viszonya lassan egészen rossz irányt vesz. Azelőtt a parlagfű létezéséről se tudtunk, nemhogy betegek lettünk volna tőle. A kullancsok se voltak fertőzöttek, leginkább az volt a köztudatban, hogy ahol birkák vagy erdei állatok vannak, ott van kullancs is, de kirándulások alkalmával bárhol nyugodtan leülhettünk a fűbe, fel sem merült, hogy ez veszélyes. És nem utolsó sorban az ózonréteg is olyan vastag volt, amilyennek lennie kellett, most meg azt mondja a szakértő, hogy ha mától kezdve teljesen megszüntetnénk a széndioxid kibocsátást, a légkörben az eddig odakerült CO2 még ötven évig ott lesz és károsítja. Szép kilátások.

Lélektani tanulmány

Reggel, hatos villamos. Felszállunk a Moszkva téren, elhelyezkedünk és mire elindulunk, egyetlen hely marad üresen a kocsiban. Nem véletlenül, ugyanis egy otthagyott Metró újság hever rajta. A leülni szándékozók kicsit megtorpannak előtte, majd továbbsietnek, mintha eszük ágában sem lenne leülni, á, ők csak úgy erre jártak ... Senki, de senki nem tolta odébb az újságot, inkább álltak. A feszült helyzet egészen a Margit-hídig tartott, akkor az ott felszállók közül egy ifjú hölgy megcélozta az ülőkét, hátrébblökte a lapot és leült. Helyreállt a világ rendje reggel, a hatos villamoson.

 Ma van Szent Anna, a nagymamák védőszentjének ünnepe (mert ő volt Szűz Mária édesanyja és így Jézus nagyanyja).
Isten éltessen minden nagymamát!

(itt pedig az én nagymamám látható lánykorában, sárközi népviseletben)

Kösz, már nem kell a dalszöveg, megtaláltam, itt van (és amit tudni kell róla).

Title: "Where You Lead"

• Wanting you the way I do
• I only want to be with you
• And I would go to the ends of the earth
• Cause, darling, to me that's you're worth
• Where you lead, I will follow
• Anywhere that you tell me to
• If you need, you need me to be with you
• I will follow where you lead
• If you're out on the road
• Feeling lonely, and so cold
• All you have to do is call my name
• And I'll be there on the next train
• Where you lead, I will follow
• Anywhere that you tell me to
• If you need, you need me to be with you
• I will follow where you lead

Written By: Carole King and Toni Stern

Performed By: Carole King and her daughter, Louise Goffin especially for Gilmore Girls

Félreértések elkerülése végett: a blogringes visszautasításnak semmi köze sem volt a tervezett visszavonulásomhoz. Egyszerűen csak elegem lett, nem láttam értelmét az egésznek, kicsit beleuntam, épp úgy, mint annak idején M., amin akkoriban nagyon felháborodtam. A blogringes levelet csak ma találtam meg és egy kicsit  visszarángatott a blogvilágba, de amikor leírtam, mit is gondolok róluk, beugrott, hogy mintha nem azt csinálnám, amit előző este eltökéltem, hanem lám, itt vagyok, írok, és akkor rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű ezt abbahagyni.
Egyébként pedig zajlik az élet, berendezkedtem egy szabadságon lévő kolléga helyén, mivel most már tényleg elkezdték festeni a szobánkat. Mondjuk, valóban ráfért, mert szerintem legalább húsz éve nem látott szobafestőt közelről az a helyiség és le volt pukkanva rendesen. Na de ugyebár, ha a festők végeznek és levonulnak, akkor még nincs vége, mert takarítani és visszarakodni kellene valakinek. Ez lesz a kemény dió, mire kiböjtöljük, hogy visszaülhessünk a helyünkre.

Más: keresem a GilmoreGirls főcímdalát, ha valaki tudja, honnan lehetne leszedni, akár csak a szöveget, akár a zenét, legyen szíves, bökje be valahova az url-t, köszi előre is!

Ez óriási: tegnap este még úgy gondoltam, abbahagyom az egészet, kezdtem megérteni Mikulás/Utazó lelkiállapotát, amikor nyűgösködött és harakirizett, el is szántam magam, azért hagyva egy kis visszautat, vagyis hogy letörölni nem akartam, hátha mégis meggondolom. Aztán most itt vagyok és úgy néz ki, nem bírom én eztet abbahagyni, keziccsókolom, mégse. Olvasok itt-ott, írogatok ide-oda üzenőkbe, aztán egyszercsak megint gondolataim támadnak - hogyhogy nem tudok leszokni erről a haszontalanságról, hogy gondolkodás, nem is tudom - szóval, hagyjuk a rinyálást a francba, ha van gondolatom, írok, ha nincs, nem írok, úgy, mint eddig, pussz mindenkinek!
Aki pedig velem együtt mélyponton van - úgy látom, ahogy körbetekingélek, vagyunk így egy páran, édes barátocskáim - az majd, velem együtt, túllendül. Még sose vót úgy, hogy sehogyse lett vóna, mondta ilyenkor a nagymamám.

(Ráadásul mindezt egy idegen gépnél művelem, mert a mi szobánkat festik, így aztán nem győzöm törölgetni lefele a böngészőből az előzményeket, meg mindenféle óvintézkedéseket teszek, nehogy nyoma (nyomom) maradjon, merre kattintgatok.)