Már sose fogok aludni?! Mert most meg romantikus jelenet zajlik kint az utcán, nagyjából előttünk, bár csupán hallás alapján nem tudom egész pontosan behatárolni a helyszínt.
Az úgy volt, hogy az előbb beszédhangokat hallottam odakintről, ezzel egyidőben pedig az összes környékbeli kutya ugatni kezdett. Na, mondom, ez itt nem jellemző így éjféltájt, mi lehet? Tán csak nem betörők, de azok nem beszélnek hangosan. Kihallgatóztam a bejárati ajtó kisablakán és nagyjából kirajzolódott lelki szemeim előtt a jelenet: néhány férfi és egy nő valahonnan (gondolom, valami kocsmából) valahova tartottak, de itt elakadtak, mivel közülük egy Sanyi nevű egyed térdre rogyván hangosan könyörög a nőnek, hogy legyen a felesége. Hallhatólag ő a legrészegebb köztük, lehet, hogy józanul ki nem ejtené ezeket a szavakat. "Hozzám jössz feleségül?" - ismételgeti ki tudja, hányadszor rekedtes hangon, a többi pasas röhög, a nő meg kérleli, hogy álljon fel és menjenek. "Sanyi, állj már föl, b..meg, és gyerünk már ... hát ez nem normális, haljak meg, ha eljövök vele többet!" - így a nő, immár sokadszor variálja ezeket a frázisokat.
Szívesen megnézném a nőt, aki ilyen heves érzelmeket váltott ki Sanyiból, de Sanyira is kíváncsi lennék. Csak az a kár, hogy sötét van, úgyse látnék semmit, tehát maradok. De most már aztán mondjon igent a csaj, vagy fogják meg Sanyit és vigyék haza, csak kuss legyen!

Alvás egy kicsit elhalasztva, mert beleolvastam mornixba és el kell mondanom, hogy tényleg van ilyen. Az emberek valahogy azt várják el a másiktól, hogy mindig vidám arcot vágjon, mintha legalábbis az valami kötelező, alapértelmezett burok lenne. Én sem vigyorgok, ha csak úgy megyek, nézek, hallgatok, ezt pedig ki-ki vérmérséklete szerint szomorúságnak, morcosságnak, legrosszabb esetben sértettségnek veszi. Gyerekkoromban legfeljebb úgymond "túl komolynak" tituláltak - "ez a kislány mindig ilyen komoly?" - kérdezgették egymástól függetlenül újdonsült ismerőseink anyámékat, pedig nem voltam én túl komoly, csak éppen nem ért fülig a szám és nem jártattam folyton, csak ha volt mondanivalóm. Aztán később többször is hitték rólam, hogy valamiért megsértődtem, pedig erről szó sem volt. De a legáltalánosabb az, ha aggódva megkérdik: "mi a baj, rossz kedved van?" - ettől aztán persze tényleg rossz kedvem lesz, mert addig semmi bajom se volt, csak viseltem azt az arckifejezésemet, amit akkor hordok, ha arcizmok ellazulva, száj becsukva csak úgy vagyok, nézek, élek.
Sokszor tanácsolják különféle lélektudorok, hogy az ember mosolyogjon és akkor a másik visszamosolyog rá. Persze, ha valakivel kontaktust akarunk teremteni vagy ha már van közöttünk valamiféle kapcsolat, kommunikáció, akkor igen, jogos, ne barátságtalan arccal közeledjünk.  De  már ugyan miért kellene mindenkire vigyorogni, ha megyünk a utcán, hülyének is néznének. Volt valamikor régen egy kolléganőm, aki állandóan mosolygott, de lesírt róla, hogy ez mennyire mesterkélt. Például bárkivel találkozott és köszöntek egymásnak, ez részéről kb. így zajlott: "Szervusz, hihihi ..." - és folytatódott minden mondatnál ugyanígy, borzalmas, természetellenes és nevetséges volt.
Az arcberendezésünk meg olyan, amilyen, van, akinek mindig nevet a szeme, ki se kell nyitnia a száját, ő szerencsés, mert sose hiszik róla, hogy haragszik, sértődött vagy rosszkedvű és eleve barátságosabban közelítenek felé. Mi, túl komolyak, morcosképűek meg maradunk olyanok, amilyennek a fizimiskánkat kaptuk. Ha meg röhögni van kedvünk, hát röhögünk.

Na, ez után a kalandos délután után (lásd a mávos blogban) még elmásztam a faluközpontba a postára egy tértivevényes cuccért, aztán otthon már csak a legfontosabb teendőkre volt erőm, majd pedig elterültem és csak bambultam. Megnéztem még utoljára a GilmoreGirls 62. részét, mert az utolsó hármat már úgyse fogom, megállapítottam, milyen kár, hogy legalább pár epizódot nem vettem videóra, de sebaj, késő bánat. Aztán jött a Vágó-kvíz, többek közt egy jófej egyetemista gyerekkel, aki vaslogikával gondolkozott, a fejében tökéletesen átlátta a világtérképet, emiatt aztán pontosan elhelyezte az ujjaival a levegőben Bizáncot, Szirakuzát és Alexandriát Karthágóhoz viszonyítva (az volt a kérdés, hogy Karthágóhoz melyik van legközelebb légvonalban, nem mondom meg, mi a helyes válasz, beee...), aztán néha ilyeneket mondott, hogy "Sámson nem lehet, mert ő szamár-állkapoccsal dolgozott", amin együtt hahotáztam Vágóval (az volt a kérdés, kinek nem volt kalapácsa: Sámsonnak, Héphaisztosznak, Ilmarinennek .. a negyedikre nem emlékszem), valamint pillanatok alatt levezette, hogy Árpádházi Szent Margitnak csak meráni Gertrúd lehetett a nagymamája (Vágó kérdését, miszerint elképzelhető-e, hogy egy szentnek, mint Margit, az a bizonyos bánkbános gonosz meráni Gertrúd lenne a felmenője, azzal verte vissza, hogy persze, addigra már enyhült a vérvonal...) - egyszóval, nagyon megérdemli azt a hárommilliót, ahol tartott, amikor lejárt a műsoridő, de még visszajön és ez jó. Végre valaki, aki nem szerencse folytán, tippelve, "vak tyúk is talál szemet" alapon jut tovább egyik kérdéstől a másikig és nagyon remélem, sok pénzt fog nyerni.
Majd pedig jött a Barátok közt, amitől már néha kiütéseket kapok, de ott tart a tehetetlenségi nyomaték és csak nézem, nézem azt a sok pofáját befogni nem tudó, pletykás, bajkeverő, rinyáló házlakót, akikről mindig az jut eszembe, hogy megette a fene, ha ilyen az élet (mert azért nem csak ilyenekből áll a világ, hála Istennek), és akikhez most legújabban csatlakozott egy enyhén (elég rendesen) fetisiszta szőke csoda is, aki Miklósra hajt, úgyhogy jön itt még hamarosan nagy családi csetepaté, már látom, de úgy kell nekem, minek nézem őket. A legjobb fej az egész bandából Ricsi, de őt meg épp most akarja a lökött, besózott v...ú anyja elráncigálni magával Németországba a pasijához, na szépen vagyunk, remélem, nem sikerül neki.
Hát, ilyenek mentek ma este nálam. Most pedig kialszom az egész napot mávostul, postahivatalostul, barátokköztestül, jóccakát!

Ezt ma találtam:

Az orvos a beteghez:
- Uram, a gerincéről készült röntgenfelvételen súlyos elváltozásokat találtunk, de semmi baj, Photoshoppal kijavítottuk!

Erről meg eszembe jutott az a vicc, amivel a munkahelyemen a számítógépes fiúkat szoktuk az őrületbe kergetni:

Egy orvos, egy mérnök és egy rendszergazda utazik együtt a vonaton. Egyszercsak a vonat a nyílt pályán megáll és hosszú ideig vesztegel. Az orvos gondol egyet és előremegy a vezetőhöz, hátha orvosi segítség kell. Visszajön és azt mondja:
- A vezetőnek semmi baja, egészséges, nem miatta állunk.
Kisvártatva előremegy a mérnök, hátha műszaki segítség kell. Visszajön és azt mondja:
- Nincs semmilyen technikai probléma, nem amiatt állunk.
Telik az idő, megszólal a rendszergazda:
- Tudjátok mit? Zárjunk be minden ablakot, szálljunk ki, aztán gyerünk vissza, hátha akkor elindul!

Ha valaki hozzám hasonlóan eddig hiába kereste, hová tűnt a GilmoreGirls utolsó, 65. része (miután felfedezte, hogy 17-én, szombaton a leglehetetlenebb időpontban, 14.10-kor fogják leadni a 63. és 64. részt), annak elárulom, hogy majd jövő szombaton, 24-én 15.10-kor lesz! Bár azt hiszem, annyira alkalmatlan az időpont, hogy ezt az utolsó három részt, nagy bánatunkra, sokan ki fogjuk hagyni. Én legalábbis biztosan nem nézem meg. Inkább várom, várom, hogy miután már az egész világot bejárta, talán hozzánk is eljut a következő, újabb GG-sorozat. Egyszer, majd, talán ... perhaps ...
Mondjuk, a jövő héten kezdődő Szomszédok retro helyett sem lenne rossz. Inkább nézném Luke baseballsapkáját, mint hogy minden rész végén Csűrös Karola vagy Frajt Edit nézzen mélyen a szemembe és osztogassa az észt nekem, a nézőnek, aki annyira retardált vagyok, hogy magamtól sose tudnám levonni a tanulságot ... brrrr!

Mire jó az internet? Például arra, hogy ha az ember lánya vasárnap délelőtt belepillant egy gyerekműsorba, ahol az animációs filmekről van szó és bejátszanak egy razfilmrészletet, aminek a zenéje annyira belemászik az ember lánya fülébe, hogy még most, hétfőn reggel is azt dúdolgatja - na, akkor az ember lánya begépel a keresőbe egy jellegzetes kifejezést a dal szövegéből és azonnal megtudja, mi is volt az, ami ennyire beleragadt az ő fülébe.  Sőt, képet is talál hozzá, amitől végképp igen boldog lesz az ember lánya és örömében a videót is megmutatja a publikumnak:
(Egyébként Gryllus Vilmos Maszkabál c. dvd-jéről való, a címe pedig A skót)