Még akkor is, ha tudom, hogy nem ember mozog ott, és tulajdonképpen semmi veszély nem fenyeget, szóval még akkor is baromira idegesítő, hogy a padláson valami zajok vannak. Nyilván egy macska bement a padlásajtón nem-tudom-mi-célból-kialakított nyíláson és grasszál odafent. Vagy egy egér - de az nem így zörögne, inkább macska lesz ez. Idegesít nagyon, elhúzhatna már haza.
Akinek nincs pici gyereke, vagy van, de más picik is érdeklik, azoknak ajánlom a köztévé honlapján a híradós Süveges Gergő írásait a saját két gyermekéről. Azelőtt komoly teológiai dolgozatokat olvastam ettől a fiútól, aztán felfedeztem a babás írásait és nagyon jól szórakozom rajtuk. Itt van például a legutóbbi, aztán a cikk alatt meg lehet találni az összes eddigi írás linkjét.
Amikor tizenvalahány évvel ezelőtt videomagnót vettem, óriási dolog volt, hogy felvehettünk műsorokat, azután megnézhettük, amikor akartuk, ráadásul ez épp a rendszerváltás idején történt, új szemlélet, addig sosem tapasztalt témagazdagság - egyszóval, lubickoltunk a lehetőségekben. Attól kezdve én, mint afféle Bika, az eleve belémkódolt birtokló hajlamomat a műsorok zsákmányolásában, rögzítésében is kiélhettem, ha jó filmet, előadást, ismeretterjesztő programot szimatoltam, már lőttem is be a gombokat és vettem fel, majd pedig nagy megelégedettséggel rakosgattam a gyarapodó kazettaparkot és úgy éreztem, vagyonom van, kultúringóságom, az örökkévalóságnak megőrzött, bármikor újraélhető értékbankom.
Most meg jó ideje azt veszem észre, hogy amikor valamelyik műsorelőzetesben számomra érdekes témát fedezek fel, már eszembe sem jut, hogy "na, mikor is lesz, majd felveszem videóra ..." - ehelyett arra gondolok, hogy majd megkeresem az illető adó honlapján és jól letöltöm vagy leszedem belőle a képeket. Így volt ez például ma is, amikor Ráday Mihály harangozta be városvédő műsorának legközelebbi adását, amelyben többek közt a köztévé jelenleg épületéről, a Szabadság tér 17-ről is szó lesz és igencsak érdekesnek ígérkezik. Tapasztalatom szerint nagyon jól meg lehet találni a korábbi műsorait is az mtv.hu-n, egész adásokat lehet videofájlban lejátszani, tehát ma már ez a cél, nem a rögzítés. Még nekem, hörcsögként raktározó Bikának sem. Tempora mutantur, et nos mutamus in illis (csak tessék szorgosan rákeresni, mit is jelent ez).
Azóta megvilágosodtam és rájöttem, hogy egy hosszú url volt az üzenőben, az nyomta széjjel - előbb is eszembe juthatott volna, ha egy kicsit gondolkozom, de nem, én inkább próbálkoztam, szerkesztgettem. Tacepaó vissza, de marad a komment is, mert van, aki jobban szereti.
És ha valaki url-t ajánl, kérem szépen, hogy ezentúl a kommentbe írja be, ott nem csinál galibát, köszipuszi!
De ma már nem éltem hiába, megint okosabb lettem egy hangyányival, mert ugye a jó pap hóttig tanul.
***
Utólag még hozzáteszem - bár nem vagyok mozilláék fizetett ügynöke - hogy ha Firefoxot használnátok, észre sem vettétek volna eme technikai malőrt! Ugyanis a Firefox úgy látszik, tudja kezelni az ilyen zűröket is, én például ezért nem vettem észre az egészből semmit (itthon is főleg Firefoxot használok, a munkahelyemen is F. van). Aztán megnéztem sima Mozillával, AvantBrowserrel és IE-rel, és valóban, mindegyiknél ijesztő volt a látvány. Tehát arccal a tűzróka felé, hajrá - ahogy childeharold mondaná: szeressétek!
Annyit sikerült megfejtenem, hogy az üzenődoboz nyomta szét a sablont, de hogy mitől következett be ez így hirtelen, fogalmam sincs. Freeblogos-blogringes rejtély.
Tehát most nincs tacepaó sajnos, viszont van komment, oda lehet bele örülni, kritizálni, nyafogni, kacsintani, integetni, mindent lehet, amit eddig. Aztán ha majd kissé egyenesbe jövök, átpaszírozom az egészet egy új sablonba, de az nem holnap lesz, még csak nem is holnapután.
Azért ha valaki esetleg vissza tudna emlékezni, hogy mikor kezdődött ez a szétcsúszás, nagyon örülnék, ha megírná, hátha rájövök, mitől lett (mert hogy én nem nyúltam bele a sablonba november eleje óta, az biztos).
Hatások, melyek ma értek - és még csak reggel kilenc óra!
A vonaton mellettem egy pasas ült, vele szemben egy nő és végestelen végig beszélgettek. Kollégák egy gyermekotthonban, méghozzá a nő nem olyan rég kerülhetett oda, a férfinek már hosszabb tapasztalata volt azon a helyen. Felváltva elmesélték egymásnak, ki mit végzett, hol dolgozott eddig, kielemezték előző munkahelyeiket, majd rátértek a jelenlegire és kitárgyalták munkatársaikat, különös tekintettel főnökükre, annak szokásaira, hogyan lehet és hogyan nem lehet elérni nála valamit, stb. stb. Az egész párbeszéd - talán a kulturáltan lehalkított beszéd miatt is - valami fojtott, némileg erotikus fűtöttséggel zajlott, emellett pedig mindketten annyira jól artikuláltak, hogy beleszámítva a pár centis távolságot, egyszerűen nem lehetett tőlük máshová figyelni, ha akartam, ha nem, az ő beszélgetésük nyomult be a fülembe, agyamba, hiába próbáltam kizárni. Az élményhez hozzájárult a mellettem ülő pasas közepesen intenzív szájszaga, mely annak ellenére, hogy nem felém fordulva beszélt, folyamatosan eljutott hozzám.
Namármost, azon kívül, hogy nem szeretek mások beszélgetéseibe belehallgatni, valamint nem vagyok kíváncsi természet és nem érdekel vadidegen emberek élete, ezen kívül még az volt a legnagyobb baj, hogy én az utazás idejét a hátralevő egyetlen ecdl-vizsgámra való készülésre szántam, tehát pillanatnyilag mindennél jobban érdekelt a pontsor tabulátorral való beszúrása, a decimális igazítás, de még a táblázat celláinak egyesítése is. Ezért aztán egy idő után előkaptam a kisrádiót fülhallgatóstul, és attól kezdve George Michael ordította a fülembe, hogy "wake me up, before you go-go..."
(És ma még jobban jártam, mint tegnap reggel, amikor egy huszonéves energiabomba liba azt mesélte el, hogyan szokták otthon levágni a pulykát - de naturalista, véres részletekbe menően ám ...Édes jó Istenem, miért nem építesz be az emberekbe tehetséget a hallgatásra, miért???)
A Moszkva téren a villamosra száll fel egy munkaruhás pasas, a vállán sportszatyor, az egyik kezében hosszú, amolyan ablakmosó nyél, másik kezével meg mobilt szorít a füléhez és háborog: "...engem nem érdekel b@meg, ha már elb@ták, b@meg ... na, azéé mondom ... most is a Keleti Károlyba' megyek, onnan is kések, nyócra kellett vóna mennem, aztán má' elmúlt nyóc ... jóvanna, b@meg ..."
És ki tehet róla, hogy késel, b@meg?
A Mechwart téren azon a kis nyomorult, parknak szánt csupasz területen a hajléktalan meg újabban a pad támláján ül és a lába van az ülőkén. Értenem kellene, hogy miért? Ha igen, akkor biztos én vagyok a retardált, de nem értem.
A Margit-híd budai hidfőjénél a villamosmegállóban pedig a helybéli hajléktalan kutyája be van takargatva valami ruhafélével. Már biztos, hogy itt a tél.
Hogy mit szeretnék? Ó, hát először is egy kényelmes, gerincbarát heverőn felpolcolt lábbal sziesztázni lehunyt szemmel, halk melódiát hallgatva, aztán finom könnyű habos-krémes piskótát eszegetni, végül nagy pohár Fantát (igenis, buborékost, nem baj, ha szúr) kortyolgatni, mindez pedig legyen egy minimálart stílben berendezett tágas szobában, melynek egyetlen feltűnő ékessége egy sokszínű Tiffany-állólámpa. A tágas szoba pedig egy izlandi vagy liechtensteini, esetleg kanadai nagy házhoz tartozzon, de az a nagy ház ne legyen az enyém, csak a lakás. Ezt szeretném.
Meg arra a fekete pufikabátos bunkó nőszemélyre szerettem volna rászólni az előbb a tizenötös busz megállójában, hogy szedje már elő emlékei fiókjából, amit valaha a jó édesanyjától tanult és ezzel egy időben kapja elő a zsebkendőjét valahonnan és ne a levegőbe köhögjön szanaszéjjel kifelé, mert mi is azt a levegőt szívjuk befelé.
Ezeket mind szerettem volna.
Nem szoktam celebritások blogját olvasni, nem ismerem Csisztu Zsuzsa, Michelle Wild blogját sem, csak tudom róluk, hogy írnak. De most beleolvastam a valóvilágos Anikó blogjába és meg kell mondjam, a jelenlegi állapotokhoz képest nagyon jó a helyesírása, valamint helyenként igazán szellemesen fejezi ki magát. Ugye, milyen az ember, képes rögtön előítélettel közelíteni a másik felé - ezt most magamra értem - pedig én annak idején néztem Anikó szereplését a ValóVillában és ha visszagondolok rá, nem a legbutábbak közé tartozott. Mégis, most eleve negatív érzésekkel nyitottam rá a blogjára, aztán meg jól meglepődtem. Ejnye, ejnye, nem jól van ez így.