Hogy mit szeretnék? Ó, hát először is egy kényelmes, gerincbarát heverőn felpolcolt lábbal sziesztázni lehunyt szemmel, halk melódiát hallgatva, aztán finom könnyű habos-krémes piskótát eszegetni, végül nagy pohár Fantát (igenis, buborékost, nem baj, ha szúr) kortyolgatni, mindez pedig legyen egy minimálart stílben berendezett tágas szobában, melynek egyetlen feltűnő ékessége egy sokszínű Tiffany-állólámpa. A tágas szoba pedig egy izlandi vagy liechtensteini, esetleg kanadai nagy házhoz tartozzon, de az a nagy ház ne legyen az enyém, csak a lakás. Ezt szeretném.
Meg arra a fekete pufikabátos bunkó nőszemélyre szerettem volna rászólni az előbb a tizenötös busz megállójában, hogy szedje már elő emlékei fiókjából, amit valaha a jó édesanyjától tanult és ezzel egy időben kapja elő a zsebkendőjét valahonnan és ne a levegőbe köhögjön szanaszéjjel kifelé, mert mi is azt a levegőt szívjuk befelé.
Ezeket mind szerettem volna.