Olyan jó lenne tudni, mit adtak 1946. december 8-dikán délelőtt az Operaházban. Már sose fogom megtudni, mire vitte el az a sovány, harmincegy éves fiatalember a választottját akkor, mit néztek meg az épp csak hogy helyreállított Operaházban azon a vasárnap délelőttön, jól látták-e a színpadot a balközép hetedik sor első és második támlásszékéről, melyikük ült a sor szélén és melyikük a második ülésen.
Sose fogom megtudni, pedig nagyon szeretném. Mert az a darab is az ő történelmük és ezért az én múltam is. Pedig sehol se voltam még akkor. Sehol? De igen, az ő sejtjeikben már ott voltam valahol.
Mert ott a hetedik sor elején az a fiatalember lett később az apám, a mellette ülő fiatal lány pedig az anyám. Ez a tény már azon a vasárnap délelőttön be volt programozva a Nagy Idő kerekébe még akkor is, ha örök rejtély marad, mit adtak 1946.december 8-dikán délelőtt az Operaházban.