Hogy vagyok? Hát, fogalmam sincs. Amolyan téli álmot alvó medve módjára létezem. Pedig nem alszom, csak behúzódtam a barlangomba.
Az egy pillanatra felébresztett, amikor a Mirr-murr kandúrban a macsek bikficeknek nevezte kétszer is az egereket.
Meg az is, amikor ma láttam az adsl-reklám újabb epizódját, ahol a bűnös koleszos élet felett múltkor még szörnyülködő mama bemutatja kisleányának az új apukát: egy teletetovált háromajtós szekrényt. Ezen jót röhögtem, muszáj volt.
De például minden okom megvan, hogy ne hagyjam el a barlangomat, amikor ilyen ocsmány, szürke nyirok van odakint, fuj!
Ha így haladok, lehet, hogy kétnaponként lesz új sablon. Hogy ne éljek hiába. Téma nincs, nincs vonatozás, nem kell utálni az embereket, a mávot, a békávét, a múlt meg várhat, a képek elállnak, ha már idáig kibírták.
Apropó, senki nem kérdezi, mi ez a sablon és miért ilyen és egyáltalán?
Ha nem, hát nem.