Úgy látszik, ma ilyen napom van, mindenről latin közmondások jutnak eszembe. Muzsi egyik kommentbejegyzéséről például az, hogy Poeta non sit, sed nascitur.
Ha ezt kicsit átszabjuk és költő helyett pedagógusra értjük, úgy is igaz. Mert én is úgy vagyok, hogy bár eszem ágában sincs, de mégis - amint már többen meg is jegyezték - olyan tanítónénisen magyarázok. Én ugyan nem érzem ezt, de külső szemlélő biztosan jobban meg tudja ítélni, ezért el kell hinnem. És erről nem is tudok leszokni, pedig hol vagyok már a gyerekektől ...
Ez ugyan nem latin, de az is eszembe jut, amit Pál apostol ír valahol: "pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint" - csak éppen nem pap és nem Melkizedek rendje szerint, de a többi stimmel. A tanárságról nem lehet leszokni, még akkor sem, ha sosem voltam annyira született pedagógus, mint például apám, akivel, amíg tanítottam, óhatatlanul összehasonlítottak a kollégáim, akik őt is ismerték régóta. Én pedig pontosan tudtam, bár senki sem éreztette, hogy az összehasonlítás nem az én javamra dőlt el. De ez nem baj, nekik megmaradt Nándi bácsi emléke, engem meg rég elfelejtettek és ez így van jól.
(Ja, aki érteni akarja, miről is beszéltem itten, szépen lefordíjja a latint, ez a házi feladat, és osztály vigyázz, satöbbi, satöbbi ...)