Hej, régi szép idők, a televíziózási ókor, amikor még Vitray közvetítette a műkorcsolya és jégtánc bajnokságokat! Mondanom sem kell, eleinte sok-sok évig csak fekete-fehérben nézhettünk mindent, ezért aztán Vitray a maga suta férfi-módján leírta nekünk a versenyzők ruházatát, hogy legalább nagyjából el tudjuk képzelni, milyen színeket láthatnánk, ha ... De mindezzel együtt olyan, de olyan nagy élmény volt akkoriban egy-egy élő közvetítés, hogy képesek voltunk fél éjszaka meregetni a szemünket, ha például olyan olyan országban rendezték a versenyt, hogy az időeltolódást nem lehetett kivédeni.
És az ugrások! Akkortájt egy-egy tripla ugrás óriási ovációval fogadott esemény volt és egy kűrön belül alig fordult elő legfeljebb egyszer. Ma meg tele vannak a programok triplákkal és nem ritka a négyfordulatos sem.
De amiről eszembe jutott Vitray, az a jelenlegi EB-közvetítés volt. A hangról ítélve azt hiszem, Z. Ildikó volt a tudósító egy jeges "szakmabeli" hölggyel kettesben. A másik leány keveset beszélt, Ildikó ellenben végig túltengett, mondta, mondta, mindenről megtudtuk a véleményét, heherészett, kacarászott, lelkesedett, meglepődött, felszisszent, ahogy éppen a helyzet hozta. Közölte azt is, hogy "szép!", meg azt is, hogy "elesett!" B@kker, itt ülök, látom, ha nem is mondod! Egy jégtánc kűrnek a zenéje legalább annyira alkotó eleme a hatásnak, mint a látható mozgás. De itt egy számot se lehetett nyugodtan végighallgatni, mert hol ezt, hol azt szúrta közbe.
Nem tudom, Torinóból ki fogja közvetíteni a versenyeket, de igazán visszaszerződtethetnék arra  a kis időre Vitrayt, aki hetvenen túl is csak annyit fog alábeszélni a versenyszámoknak, amennyit éppen kell és pontosan annyit, egy mukkal se többet! És hagyni fogja, hogy én engedjem hatni magamra együtt a zenét és a táncot, hogy én ámuldozzak a magabiztos ugrások láttán és én sajnáljam a versenyzőt, ha a jégre huppan, és engedi, hogy hadd legyen nekem véleményem erről, arról, amarról, mert Vitray hetvenen túl is remek érzékkel és főleg intelligenciával ítéli meg a pillanatot, amikor az ő véleménye esetleg érdekli a nézőt, de a fennmaradó időben hallgatni fog.

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Én csak azt kértem tegnap, hogy ma a derült ég mellé ha lenne egy kis szellő, hogy kiteregethessem az ágyneműt az udvarra... Na de nem ekkora szélről volt szó, kérem szépen, valamit nagyon félreértettek odafent az illetékesek és nagyon elméretezték azt a kis légmozgást!

Valami mégiscsak meglegyinthette ezt a rendszert, mert egyik percről a másikra mindent csak akkor volt hajlandó elindítani, miután parancsikont tett belőle az Asztalra - nem is értettem, mit akar, ilyen még nem fordult elő - aztán egyszerre csak eltűnt a Start menüből minden program, egy nagy fekete mező lett a helyükön. Na, ekkor ijedtem meg igazán, mondom, amíg lehet, lefuttatom a vírusvadászt, de nem talált semmit. Most akkor mi legyen? Hoppá, rendszervisszaállítás, az XP-nek ez az áldásos újítása, nosza! De mivel a Kellékekben nemhogy Rendszereszközök, de szinte semmi sem volt, ez is ugrott.
Aztán gondoltam, újraindítom, nekem már úgyis mindegy, ha egyáltalán hajlandó majd újraindulni, hátha ... És persze újraindult, a rendszer felállt szépen, mintha mi sem történt volna.
Nekem meg eszembe jutott egy vicc, előbb is eszembe juthatott volna, megspóroltam volna vagy egyórányi kínlódást. A vicc pedig így szól:

Egy orvos, egy mérnök és egy rendszergazda utazik a vonaton. A vonat megáll és csak áll, áll a nyílt pályán.
Jó idő múlva megszólal az orvos:
- Előremegyek, megnézem, hátha orvosra van szüksége a vezetőnek.
Előremegy, majd visszajön: "Nem, a vezetőnek semmi baja, nem kell orvos."
Később megszólal a mérnök:
- Előremegyek, hátha műszaki segítségre van szükség."
Előremegy, visszajön: "Nem, nincs szüksége műszaki segítségre."
Várakoznak tovább, majd megszólal a rendszergazda:
- Tudjátok mit? Zárjunk be minden ablakot, szálljunk ki, aztán szálljunk vissza, hátha akkor elindul."

Bocs, rendszergazdák!

Kedves barátnémtól kaptam ma ezt a verset. Megkésett újévi köszöntőnek ide illesztem, mert nekem tetszik, meg azért is, mert még mindig aktuális és gyanítom, párszáz évig aktuális is marad Elek apó kívánsága.


Benedek Elek:
        Újesztendei ének

Adjon Isten, ami nincs, az új esztendőben!
Így énekelt Arany János rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen, én sem kérek másat!
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz semmi magyarázat!

Minden ember maga tudja, mi neki hiányos,
azért kérte azt, mi nincsen a jó Arany János.
Ami meg van, bolond kéri meg a telhetetlen,
kérjük hát csak ami nincsen, egyezzünk meg ebben.

Kevés a van, sok a nincsen, ma is, miként régen,
de a sok közt, hogy egy nincsen, rettentő nagy szégyen.
Nincs szeretet a szívekben, ez a legfőbb nincsen.
Szeretetet a szívekbe! Ezt adjon az Isten!

Ha a Yahoo nem szűri ki, bekaptam volna egy vírust (persze itt van nekem még a jó kis saját Nod32, annak is lett volna hozzá pár szava, remélem).
Mivel nincs kapcsolatom az msn-nel, azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy megláttam a feladónál a @msn.com végződést, meg a levélben valami logint és jelszót, amiről biztosan tudtam, hogy semmi közöm hozzá. És íme, úgy is lőn, a csatolt .zip fájlt a Yahoo már nem is engedte letölteni, mondván, hogy Virus "W32.Feebs" found.
Hogy a keze törjön el minden ráérő vírusfabrikáló majomnak! És akkor még finom és kedves voltam ...

Már akkor is felébredt bennem a nosztalgia, amikor Violyn emlegette a gyerekkori öltöztetőbabákat, de most megláttam Nathalie-nál is ugyanezt a témát, ő ráadásul felhívta a figyelmet egy oldalra, ahol azzal lehet szórakozni, hogy híres személyeket - főleg színészeket, énekeseket - öltöztetünk egy személyre szabott ruhakészletből (muzsinak megjósolom, hogy a mémek most is be fognak indulni szerintem...).
Na, én persze rákattantam! Bár amikor megláttam, először húztam a számat, hogy ja, ez ilyen, áááh, ez nem is az igazi - nem tudom, mit vártam, hogy a régifajta papírfülecskés ruhák lesznek ott, amiket kikapkodhatok a monitorból, vagy mi? - de aztán nekiláttam regisztrálni, majd pedig kiválasztottam a színésznők kategóriájából Alexis Bledelt (=Rory a GG-ből) és attól kezdve nem volt megállás. Az sem riasztott el, hogy A.B. arca bizony alig hasonlít az igazira és a ruhatára is úgy van összeállítva, hogy a legtöbb darabot Rory Gilmore garantáltan nem venné magára, de mindegy, ráadtam, levettem, cseréltem, válogattam. Aztán áttértem Audrey Hepburnre, és elégedetten nyugtáztam, hogy az ő ruhái valóban az ötvenes-hatvanas évek divatját mutatják és a színésznő arcát is sikeresebben rajzolták meg.
Gyerekkoromban sok éven át nekem is igazi szenvedélyem volt az öltöztetőbaba, rajzoltam, kivágtam és amíg el nem rongyolódott az éppen aktuális darab, addig gyártottam hozzá a legkülönfélébb ruhákat azokkal a bizonyos papírfülecskékkel, nagyon-nagyon jó szórakozás volt! Aztán később már a saját babáimnak varrtam a megfelelő méretű kis ruhákat, innen pedig csak egy lépés volt, hogy érettségi után azonnal beiratkoztam egy háromhónapos varrótanfolyamra. Ettől kezdve az öreg Singer varrógép, amit még nagyapám vett anyámnak, rengeteget pörgött, zörgött, dolgozott.
Itt van, amit Alexis Bledelből és Audrey Hepburnből alkottam:

Ez az én formám! Mire igazán vágyat érzek, hogy mégiscsak belévessem magam eme új őrületbe, addigra nem működik az iwiw meghívó funkciója. De ezúton is köszönöm mindenkinek a jószándékot, aki felajánlotta a meghívást! Egyszer majdcsak sikerül, ha eddig vártam, kibírom.

És nem akar engem valaki meghívni a wiw-re? Annyit írogat itt róla már mindenki, hogy megnézném közelebbről én is. Aztán lehet, hogy futva menekülök, de most még a kíváncsiság erősebb.

Jól van na, látom, nemigen köti le a publikum figyelmét a hófehérkés találós kérdés, nem baj, lezárom a versenyt. Mindössze ketten tippeltek, gratulálok nekik, eltalálták, a kalapos vagyok én.
De ki az a kalapos a szerep szerint? Hát a királyfi, hölgyeim és uraim! Aki a végén feltámasztja a szegény kis Hófehérkét. Mert egy lányosztályban ki legyen a királyfi? Nyilván a legcolosabb leányzó, az pedig én voltam - magas, lapos, darabos mozgású csaj, pont jó lesz királyfinak. A Hófehérkét domborító Kovács Bori meg úgy néz rám ezen a képen, hogy azért a pillantásért (amit persze nyilván a fotós instruált neki) a mai világban címlapra kerülnénk mint kiskorú leszbikusok.
A színműből egyetlen dalra emlékszem, a törpék dalára, így kezdődött: "Hej hó, hej hó, a törpenépnek jó!" - pedig volt nekünk is szép, lírai duettünk Borival, de ha megfeszülök se jut most eszembe sem a dallam, sem a szöveg.

Hozzáteszem, hogy a másik műsorszámunkban, a néptáncosban is természetesen fiú voltam, fekete nadrágban, kalapban, fehér ingben, mivel eléggé elképzelhetetlen lett volna, hogy piros pöttyös szoknyában ropjam egy vállamig érő, fiúnak öltözött kicsi lánnyal. Van arról is kép, az még viccesebb. De azt majd máskor.