Még egyszer - ki tudja, hányadszor, de biztosan nem utoljára - erről a műfajról.
Szóval, a blog. Ahogy halad előre az idő, egyre több tapasztalatot gyűjtünk mindnyájan és mindenki levonja a maga tanulságait. Például azt, hogy a blogot lehetőleg titkolni kell. Mindent, azt is, hogy ír valaki ilyent. Megmondom őszintén, én kezdettől csodálom, hogy vannak, akik terjesztik ismeretségi körükben a blogjuk címét, megtárgyalják, várják, hogy X meg Z vajon mit szól ehhez vagy ahhoz a bejegyzéshez. Én így biztosan nem tudnék leírni egyetlen személyes sort sem. Vannak nyitottabb és zárkózottabb emberek, felmerül a kérdés tehát, hogy az utóbbiak - mint én is - miért írnak blogot? Nem tudom, talán mégis van bennünk exhibicionizmus, csak nem ismerjük be és itt éljük ki. Talán a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" effektus érvényesül. Talán ki akarunk írni magunkból mindent, amit nincs alkalmunk igazán megbeszélni senkivel. Kényszer, terápia, az írás élvezete, nem tudom.
Ami engem illet, nagyon igyekszem rejtegetni magam. Még véletlenül sem írom le a település nevét, ahol lakom, a munkahelyemét meg különösen. Nem írom le a kollégám nevét, aki megkeseríti az életemet, még a kezdőbetű sem felel meg a nevének. És főleg: gondosan titkolom, hogy egyáltalán blogot írok. Néha nehéz, mert kerültem már olyan helyzetbe, amikor egy kollégámmal jött szóba a műfaj, nahát akkor alig bírtam visszafogni magam, de mivel egyébként is működik bennem egy önvédelmi rendszer (különösen manapság, amikor akármilyen apróság elég, hogy az embernek másnap már ne legyen munkahelye), meg egyébként is meggondolom, mit mondok, sikerült hallgatnom arról, hogy nekem is van blogom. Eddig mindössze két embernek árultam el a címet, de bennük maximálisan megbízom, emellett pedig titoktartást is kértem tőlük.
De nincsenek illúzióim: ha esetleg olyan valaki olvasna hónapokig, aki ismer, előbb-utóbb felismerne. És keresőszavakkal is rám lehet találni akárhonnan, akárkinek, akármilyen szándékkal, ez valós veszély.  Valamennyire véd a "nem publikus" megoldás, de akkor eléggé zárt körben marad az ember, nem tudom, ezen már gondolkodtam. Lehet, hogy ez a megoldás.
Azért szomorú, hogy semmi nem felhőtlen. Félünk itt, ott, mindenütt. Nem is ok nélkül.