GG-rajongóknak
Megvolt a GG új sorozat első része! Rory sminkje kicsit más, Sookie sminkje egészen más és Emily frizuráján is változtattak valamit, de egyébként minden a régi.
Az különösen frenetikus volt, amikor Kirk a ruhájára akadt falombokkal, ejtőernyőt húzva a földön maga után, az esti sötétben átvonult a színen Lorelei és Luke mellett.
Volt ma este Vágó-kvíz is és benne egy kérdés: mi az a domolykó? Szerencsére a versenyzőnek rémlett valahonnan, hogy ez egy hal és tényleg az volt.
Vágó teljes értetlenséggel állt a szó előtt (megjegyzem, én is) és elmondta, az ő képernyőjére odaírták a kollégái, hogy ez az általános iskolai harmadikos környezetismeret tankönyvben benne van.
Hát, nem tudom. Nem tudom, kell-e pont ilyen marhaságot kérdezni egy műveltségi vetélkedőben, azon kívül azt sem tudom, melyik harmadikos környezetismeret könyvben találták? Mert annyiféle van belőlük, mint égen a csillag, ezt hitelt érdemlően mondhatom. A kérdéscsinálók meg pont kikaptak egy olyat, amelyik ilyen sose hallott halnevekkel traktálja szegény harmadikosokat.
Este a királyi tévében volt egy vitaműsor az olvasásról. Tényleg olyan fontos-e, több lesz-e tőle az ember, kell-e egyáltalán olvasni, ilyen kérdések körül forogtak. Két gondolatmenet fogott meg különösen, mindkettő az egyik meghívott vendégtől, Vámos Miklóstól származott.
Az egyik az volt, amikor kifejtette, hogy szerinte nem jó, ha valaki megfilmesítve néz meg egy klasszikus művet korábban, mintsem olvasta volna, mert amikor majd később olvassa, nem maga alakítja ki a fejében a vizuális élményt, hanem mindig a filmen látottak fognak megjelenni lelki szemei előtt. És ez pontosan így van szerintem is - egy kicsit megfordított eset, de én például sose akartam megnézni az Egri csillagokat filmváltozatban, mert nem szerettem volna, ha megváltozik bennem a látvány, ami annyira élesen és plasztikusan kialakult már az olvasás közben.
A másik gondolatot egy másik vendég szavaira válaszképpen fogalmazta meg. Az illető arról próbált meggyőzni mindenkit, hogy ma nincs idő elábrándozni, szépirodalmat olvasgatni, mert mialatt valaki ilyesmin töri a fejét, a szakmabeliek, kollégák, versenytársak átgázolnak rajta. Mire Vámos azzal válaszolt, hogy mégis kell, hogy a gyerekek, fiatalok az irodalomból, művészetekből gazdagodjanak, épüljenek, érzelmekben gyarapodjanak, mert aki ezáltal több lesz, az talán rájön, hogy nem mindig a pénz boldogít, nem feltétlenül a verseny a fontos és más pályát fog befutni.
Ezért szeretem Vámost - még ha az írásai nem is mindig tetszenek - mert legtöbbször azt mondja, amit én is mondtam volna.
Évek óta ki szoktam tölteni a NetPanel kérdőíveit, elég érdekes felméréseik vannak. Ma reggel egy olyan linket találtam a postámban, ahol kifejezetten a bloggal kapcsolatos kérdések voltak: milyen gyakran olvasok blogot, milyen jellegűeket, van-e saját blogom, ilyesmik. A műfaj határozottan kezdi elfoglalni az őt megillető helyet a világban, ez igen!
Úgy néz ki, ezen a héten kényszerpihenő lesz, amit persze igyekeznem kell minél jobban kihasználni, mert az idén ennyi napot egyfolytában már nem leszek itthon (legalábbis remélem, mert az azt jelentené, hogy baj van). Eddig csak nátha volt, de most köhögés van, rekedtség van, elegem van.
És a szép idő is már csak két napig tart, csütörtöktől jön a hideg kelet felől, mondta a jósgyerek. Nesze nekünk.
Ez tetszik nekem (Zséda énekli):
Mindhalálig mellettem
Ugyanúgy minden új
napon,
futok végig a városon,
s e monoton világ már
egyre többet kér.
S ha semmi nincs már a zsebemben,
de te látszol a szememben,
mégis szép a reggel,
veled bárhol ér.
S ha nem látnám többé,
hogy felkel a nap,
s olvad a jég,
de tudnám, hogy vársz rám
a felhők alatt,
az nekem elég.
Hát bárhol és
bárhogy
Ébredj vagy
álmodj
mindhalálig mellettem,
s nem hiába léteztem.
A földön s az égben, a
ködben,
s a fényben
mindhalálig érezzem,
semmi nincs, mit vesztettem.
Ha minden tervem a porba hull,
csak egy gondolat éli túl,
hogy milyen lesz az érzés,
mikor átfogsz majd.
Amit hordozok magamban,
ami nincs benne szavakban,
de valahányszor látlak,
tudom, sírig tart.
S ha nem látnám többé,
hogy felkel a nap,
s olvad a jég,
de tudnám, hogy vársz rám
a felhők alatt,
az nekem elég.
Hát bárhol és
bárhogy
Ébredj vagy
álmodj
mindhalálig mellettem,
s nem hiába léteztem.
A földön s az égben, a
ködben,
s a fényben
mindhalálig érezzem,
semmi nincs, mit vesztettem.
Jelentem, igazat mondott tegnap a hibabejelentős hölgy (valaki jótét lélek betette az üzenőmbe ennek a hírnek a linkjét):
"Nem működtek a vezetékes és a mobil telefonok Tatabánya környékén szombaton este. Legalább kilencezer ember maradt több órán keresztül telefon nélkül, mert Tatabányától öt kilométerre, Bicske irányában egy építkezésen egy munkagép elvágta a Magyar Telekom egyik optikai kábelét.
Vasárnap reggelre biztosan helyreáll a telefonszolgáltatás a körzetben - mondta Galambos Viktor, a Magyar Telekom Rt. sajtófőnöke. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a megsérült kábel helyreállításán. A kábelszakadás miatt nem lehetett telefonálni és internetezni Alcsútdoboz, Etyek, Szárliget, Vál, és Vértesbolgár településeken."
Ez utóbbi helyesen: Vértesboglár, jegyzem meg halkan, és azt is hozzáteszem, hogy a mobil működött, legalábbis a 30-as, valamint a kilencezer se stimmel, mert csak mi vagyunk tizennégyezren és ha esetleg nincs is minden házban vezetékes telefon, a kilencezres számot már mi biztosan kimerítettük volna. Ja, és én nem a felsorolt falvakban lakom, mégse volt se telefonunk, se internetünk, úgyhogy pár hely kimaradt a felsorolásból. Most pedig nem nézem tovább a hírt, mert még képes vagyok újabb bakit felfedezni benne, amilyen kis kekec vagyok, ez a pár hiba öt mondatra számítva épp elég rossz statisztika. Pedig ezeket csak azért fedeztem fel, mert véletlenül benne vagyok a dolog közepében, de hány hiba lehet, amikor csak mint külső szemlélő olvassuk a híreket és azt hisszük el, ami oda van írva? Mert ugyan az ügyben nem érintett olvasónak teljesen mindegy , hogy milyen adatokat, tényeket sorolnak, de ha már leírnak valamit, miért nem lehet pontosan?!
Hiába, én mint a szocializmus gyermeke (haha!) abban a meggyőződésben voltam, hogy szombat este biztos nem dolgoznak munkagéppel sehol, pedig ezek szerint ugye, ebben a profitorientált világban ilyenkor is markolásszák szorgalmasan a kábeleket. Na jó, akkor már csak arra kellene valami eredményes módszert kitalálni, hogy aki a munkagépen ül, legyen előtte egy térkép, helyszínrajz, műszaki leírás, akármi, amiből még időben megtudja, hol húzódnak a vízvezetékek, gázvezetékek, telefonkábelek. És akkor a megfelelő pillanatban visszarántja a botkormányt.
Már persze ha vannak ilyen térképek, helyszínrajzok, műszaki leírások.
Most jött vissza a telefonvonal, miután órákig nem működött sehol a környéken. Ilyen műszaki hiba az utóbbi időben már legalább negyedszer fordul elő és mindannyiszor azt az információt kaptuk, hogy elvágtak egy kábelt. Ma viszont szombat van, ráadásul már este volt, amikor megsüketült a vonal, úgyhogy kíváncsian vártam, mit mondanak a hibabejelentős hölgyek. Mert nem hinném, hogy szombat este valahol a környéken bármilyen munkálatok folynának, ahol telefonkábelben akad meg a munkagép. De tévedtem, a kisasszony most is azt mondta. Próbáltam hitetlenkedni, de ragaszkodott hozzá, hogy igenis elvágtak egy optikai kábelt.
Nekem viszont nem muszáj ezt elhinnem, úgyhogy nem is hiszem. De nem jó ez így sehogyse.
Haha, ettől az új pószttól eltűnt a törölt is! Lelke van ennek, én mondom.
De van egy másik félelmetes tapasztalatom is: az új sablonom a sima Mozillán úgy jelenik meg, mintha csak a csicsák lennének - háttér, gombok, üzenőfal, tigris - és slussz, semmi szöveg, blogcím sincs! IE és Firefox alatt rendben van. Ez azért nem megnyugtató, remélem, csak az én Mozillám beteg és másnál nincs ez a jelenség.
Ha valaki itt úgy fél 12 tájban egy mávblogos bejegyzést látott, az tévedés, vízió, rossz vicc volt. Illetve az a rossz vicc, hogy hiába töröltem azonnal (miután már rájöttem, hogy a freeblogba belépve rossz blogot kezdtem szerkeszteni), még most, majdnem másfél óra elteltével is megjelenik. Először azt hittem, a cache-ből jön elő ugye, majd frissítek és eltűnik. De nem ám, eszében sincs! A szerkesztőben már nincs ott, de a weben előjön, brrr!
Meddig, meddig kell várni, míg egy törlést felfog a freeblog, meddig?
Most akkor engem vagy valami óóóóriási szerencse fog érni, vagy fityfenét se érnek a babonák. Ugyanis hazafelé tartva, valahol az utolsó pillanatban, azaz talán a házunk előtt, úgy beleléptem, de úgy!... hogy amúgy jólöltözötten, épp csak ledobva az úti batyut a kezemből (és a bűnös topánt a lábamról), azonnal kénytelen voltam a lakás ama részét, melyen már átcsörtettem, meleg domestosos vízzel kezelésbe venni egyszer, kétszer, háromszor. Még jó, hogy a közben fogaim kerítésén átszűrődő mondatokat nem sokan hallották, mert minden illúziójuk huss, elszállt volna, az biztos.
Viszont most legalább seccpecc fel van mosva minden, nem kell hozzá erőt gyűjteni, halogatni, kelletlenül hozzáfogni. A kutyagumi is jó valamire.
Hát ez a nap is eljött. Ma egy éve kezdtem a blogot. Boldog szülinapot, kedves naplóm! 
Tavaly ilyenkor először is megpróbáltam megérteni, mi is a blog, mire való és hogy én mit akarok vele. Akkor még azt gondoltam, majd jól kiírok magamból mindent, amit nem tudok elmondani, de alapvetően önmagamnak szántam a blogot, azt hittem, magamnak fogom írni. Mekkora tévedés!
Mert itt jöttek be a képbe a többiek. Reagáltak, reagáltam, írtak, válaszoltam, hozzátettek, hozzátettem, megjegyeztek, beszóltak, néha megsértődtek, néha megsértődtem, - egyszóval kezdtünk együtt élni vadidegen emberekkel, akikkel másképp soha az életben nem találkoztunk volna.
Ma már nem alszom el esténként anélkül, hogy ne pillantanék rá legalább hat-nyolc kolléga blogjára, felmérem, mi van velük, jó-e a kedvük, mi foglalkoztatja őket, mi újság a gyerkőcök körül, aztán ha van még erőm, én is odabököm, amit érdemesnek tartok leírni. Mert már együtt élünk, ha tetszik, ha nem. Ha pedig valaki kiszáll közülünk, kicsit meg vagyok sértve: képes volt itthagyni a hűtlen?
Azzal a mottóval pedig, amit egy éve csíptem ki nagy dacosan a Demjén-nótából - "nem érdekel, hogy mennyire tetszem neked, vagy bárki másnak ..." - nem sikerült igazán azonosulnom. Talán már nem is akarok.
Néhány este megnéztem a Szomszédok ismétlését és egészen megdöbbenek magamtól: hogy mennyire idegen nekem az egész! Pedig amikor eredetileg ment, én már akkor is igencsak felnőtt voltam, végül is csak kb. húsz év telt el azóta, ami nem nagy idő, az életemben akkortájt történtek élesen megmaradtak az emlékezetemben és olyanok, mintha tegnap éltem volna át őket. Ez a film meg, a kocsitípusokkal, az endékás frizurákkal, az ejtettvállú huzatruhákkal, típusbútorokkal, annyira, de annyira messze van! Mintha legalábbis egy egész élet telt volna el azóta. Pedig csak nagyon nagyot változott a világ. De ha én ekkora távolságot érzek, vajon mit gondolnak a huszonévesek, harmincasok, akik esetleg nézik? Nyilván betegre röhögik magukat.
Tegnap egy pár másodperces jelenetben felvillant a Keleti köralakú aluljárója mint helyszín és megállapítottam, hogy na, ez az egy, ami nem változott - legalábbis addig, amíg mostanság szét nem verték az egész Baross teret.
Viszont nagyon vicces nézni Ábel Anitát kislányként, de ez még semmi, mert emlékszem, hogy jön majd később Német Kristóf és Liptay Klaudia is mint iskolások, az is érdekes látvány lesz. Kulka János viszont szerintem alig változott, bár őt nem tudom elfogultság nélkül nézni, mivelhogy anno a hetvenes években néhány hétig tanítottam Szegeden a gyakorló iskolában, akkor volt nyolcadikos. Nagy göndör haja volt és be nem állt a szája.
Körmondat lenne, de kinőtte
Reggel egy mamika az orrom előtt majdnem elterült, mint egy gyalogbéka a Moszkva tér aszfaltján, odanézek, hát tűsarkakon billeg, ó hiúságok hiúsága! A villamoson meg egy maca annyira rámmászott az igen formás hátsójával - ami persze engem nem hozott izgalomba, inkább zavart - hogy amikor kiszúrt egy ülőhelyet és megcélozta, félhangosan megeresztettem, hogy "ez jó ötlet ..." Persze a villamoson minden ablak zárva, az oroszlánszag is ezzel egyenes arányban állt, pedig szerintem az is hozzátartozik a kultúrához, hogy észrevesszük és zavar, ha büdös van, mert hiába jövünk mi reggel frissen, harmatosan az összkomfortból testápolózva, dezodorozva, parfümözve, ha a járműveken meg egymás kilélegzett bacijait nyeldessük befelé. Úgyhogy én le is rántottam azonnal egy ablakot, szerencsére sikerült, mert ilyenkor szokott az a frusztráló eset bekövetkezni, hogy az ablak nem gyön, nem gyön, hiába rángatom, de ma úgy látszik, jó passzban voltam. Egy bácsi meg a Margit körút reggeli forgatagában szlalomozott halált megvető bátorsággal a kocsik közt, de az ilyeneket védi az őrangyaluk. Aztán a dm-ben vettem pár apróságot - köhögés elleni cukorka, hogy ne akarjak megfulladni a vonaton úgy, mint tegnap, vörös lencse, hogy ma este jól megfőzzem babérlevéllel, nyammm - majd gondosan eltettem a visszajárót és kisétáltam a buszmegállóba, de szerencsére akkor elkezdett mardosni valami megfoghatatlan hiányérzet és rájöttem, hogy otthagytam az árut. Pénztáros kislány észre se vette, csak amikor visszacsörtettem és lekaptam a pultról, így végül minden rendben volt.
Hát ilyen jelenségek jöttek szembe velem ma reggel. Most meg zajlik az élet, megy a meló, miközben nagyon drukkolok, hogy mikor fogy már ki a flakonból az a dezodor, amit D. az utóbbi egy hétben használ, mert még szerencse, hogy nincsenek kint mínuszok és nyitott ablaknál ülhetünk, de még így is émelygek ettől a penetráns, átható, édeskés bűztől. Csak remélni tudom, hogy hamar elfogy (besegíteni a fogyáshoz nem tudok, mert nem teszi ki a placcra, lehet, hogy nincs is nála, pedig hogy megnyomnám, de még hogy!).
