Jelentem, igazat mondott tegnap a hibabejelentős hölgy (valaki jótét lélek betette az üzenőmbe ennek a hírnek a linkjét):

"Nem működtek a vezetékes és a mobil telefonok Tatabánya környékén szombaton este. Legalább kilencezer ember maradt több órán keresztül telefon nélkül, mert Tatabányától öt kilométerre, Bicske irányában egy építkezésen egy munkagép elvágta a Magyar Telekom egyik optikai kábelét.

Vasárnap reggelre biztosan helyreáll a telefonszolgáltatás a körzetben - mondta Galambos Viktor, a Magyar Telekom Rt. sajtófőnöke. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a megsérült kábel helyreállításán. A kábelszakadás miatt nem lehetett telefonálni és internetezni Alcsútdoboz, Etyek, Szárliget, Vál, és Vértesbolgár településeken." 

Ez utóbbi helyesen: Vértesboglár, jegyzem meg halkan, és azt is hozzáteszem, hogy a mobil működött, legalábbis a 30-as, valamint a kilencezer se stimmel, mert csak mi vagyunk tizennégyezren és ha esetleg nincs is minden házban vezetékes telefon, a kilencezres számot már mi biztosan kimerítettük volna. Ja, és én nem a felsorolt falvakban lakom, mégse volt se telefonunk, se internetünk, úgyhogy pár hely kimaradt a felsorolásból. Most pedig nem nézem tovább a hírt, mert még képes vagyok újabb bakit felfedezni benne, amilyen kis kekec vagyok, ez a pár hiba öt mondatra  számítva épp elég rossz statisztika. Pedig ezeket csak azért fedeztem fel, mert véletlenül benne vagyok a dolog közepében, de hány hiba lehet, amikor csak mint külső szemlélő olvassuk a híreket és azt hisszük el, ami oda van írva? Mert ugyan az ügyben nem érintett olvasónak teljesen mindegy , hogy milyen adatokat, tényeket sorolnak, de ha már leírnak valamit, miért nem lehet pontosan?!
Hiába, én mint a szocializmus gyermeke (haha!) abban a meggyőződésben voltam, hogy szombat este biztos  nem dolgoznak munkagéppel sehol, pedig ezek szerint ugye, ebben a profitorientált világban ilyenkor is markolásszák szorgalmasan a kábeleket. Na jó, akkor már csak arra kellene valami eredményes módszert kitalálni, hogy aki a munkagépen ül, legyen előtte egy térkép, helyszínrajz, műszaki leírás, akármi, amiből még időben megtudja, hol húzódnak a vízvezetékek, gázvezetékek, telefonkábelek. És akkor a megfelelő pillanatban visszarántja a botkormányt.
Már persze ha vannak ilyen térképek, helyszínrajzok, műszaki leírások.

Most jött vissza a telefonvonal, miután órákig nem működött sehol a környéken. Ilyen műszaki hiba az utóbbi időben már legalább negyedszer fordul elő és mindannyiszor azt az információt kaptuk, hogy elvágtak egy kábelt. Ma viszont szombat van, ráadásul már este volt, amikor megsüketült a vonal, úgyhogy kíváncsian vártam, mit mondanak a hibabejelentős hölgyek. Mert nem hinném, hogy szombat este valahol a környéken bármilyen munkálatok folynának, ahol telefonkábelben akad meg a munkagép. De tévedtem, a kisasszony most is azt mondta. Próbáltam hitetlenkedni, de ragaszkodott hozzá, hogy igenis elvágtak egy optikai kábelt.
Nekem viszont nem muszáj ezt elhinnem, úgyhogy nem is hiszem. De nem jó ez így sehogyse.

Haha, ettől az új pószttól eltűnt a törölt is! Lelke van ennek, én mondom.
De van egy másik félelmetes tapasztalatom is: az új sablonom a sima Mozillán úgy jelenik meg, mintha csak a csicsák lennének - háttér, gombok, üzenőfal, tigris - és slussz, semmi szöveg, blogcím sincs! IE és Firefox alatt rendben van. Ez azért nem megnyugtató, remélem, csak az én Mozillám beteg és másnál nincs ez a jelenség.

Ha valaki itt úgy fél 12 tájban egy mávblogos bejegyzést látott, az tévedés, vízió, rossz vicc volt. Illetve az a rossz vicc, hogy hiába töröltem azonnal (miután már rájöttem, hogy a freeblogba belépve rossz blogot kezdtem szerkeszteni), még most, majdnem másfél óra elteltével is megjelenik. Először azt hittem, a cache-ből jön elő ugye, majd frissítek és eltűnik. De nem ám, eszében sincs! A szerkesztőben már nincs ott, de a weben előjön, brrr!
Meddig, meddig kell várni, míg egy törlést felfog a freeblog, meddig?

Most akkor engem vagy valami óóóóriási szerencse fog érni, vagy fityfenét se érnek a babonák. Ugyanis hazafelé tartva, valahol az utolsó pillanatban, azaz talán a házunk előtt, úgy beleléptem, de úgy!... hogy amúgy jólöltözötten, épp csak ledobva az úti batyut a kezemből (és a bűnös topánt a lábamról), azonnal kénytelen voltam a lakás ama részét, melyen már átcsörtettem, meleg domestosos vízzel kezelésbe venni egyszer, kétszer, háromszor. Még jó, hogy a közben fogaim kerítésén átszűrődő mondatokat nem sokan hallották, mert minden illúziójuk huss, elszállt volna, az biztos.
Viszont most legalább seccpecc fel van mosva minden, nem kell hozzá erőt gyűjteni, halogatni, kelletlenül hozzáfogni. A kutyagumi is jó valamire.

Hát ez a nap is eljött. Ma egy éve kezdtem a blogot. Boldog szülinapot, kedves naplóm!

Tavaly ilyenkor először is megpróbáltam megérteni, mi is a blog, mire való és hogy én mit akarok vele. Akkor még azt gondoltam, majd jól kiírok magamból mindent, amit nem tudok elmondani, de alapvetően önmagamnak szántam a blogot, azt hittem, magamnak fogom írni. Mekkora tévedés!

Mert itt jöttek be a képbe a többiek. Reagáltak, reagáltam, írtak, válaszoltam, hozzátettek, hozzátettem, megjegyeztek, beszóltak, néha megsértődtek, néha megsértődtem, - egyszóval kezdtünk együtt élni vadidegen emberekkel, akikkel másképp soha az életben nem találkoztunk volna.
Ma már nem alszom el esténként anélkül, hogy ne pillantanék rá legalább hat-nyolc kolléga blogjára, felmérem, mi van velük, jó-e a kedvük, mi foglalkoztatja őket, mi újság a gyerkőcök körül, aztán ha van még erőm, én is odabököm, amit érdemesnek tartok leírni. Mert már együtt élünk, ha tetszik, ha nem. Ha pedig valaki kiszáll közülünk, kicsit meg vagyok sértve: képes volt itthagyni a hűtlen?
Azzal a mottóval pedig, amit egy éve csíptem ki nagy dacosan a Demjén-nótából - "nem érdekel, hogy mennyire tetszem neked, vagy bárki másnak ..." - nem sikerült igazán azonosulnom. Talán már nem is akarok.

Néhány este megnéztem a Szomszédok ismétlését és egészen megdöbbenek magamtól: hogy mennyire idegen nekem az egész! Pedig amikor eredetileg ment, én már akkor is igencsak felnőtt voltam, végül is csak kb. húsz év telt el azóta, ami nem nagy idő, az életemben akkortájt történtek élesen megmaradtak az emlékezetemben és olyanok, mintha tegnap éltem volna át őket. Ez a film meg, a kocsitípusokkal, az endékás frizurákkal, az ejtettvállú huzatruhákkal, típusbútorokkal, annyira, de annyira messze van! Mintha legalábbis egy egész élet telt volna el azóta. Pedig csak nagyon nagyot változott a világ. De ha én ekkora távolságot érzek, vajon mit gondolnak a huszonévesek, harmincasok, akik esetleg nézik? Nyilván betegre röhögik magukat.
Tegnap egy pár másodperces jelenetben felvillant a Keleti köralakú aluljárója mint helyszín és megállapítottam, hogy na, ez az egy, ami nem változott - legalábbis addig, amíg mostanság szét nem verték az egész Baross teret.
Viszont nagyon vicces nézni Ábel Anitát kislányként, de ez még semmi, mert emlékszem, hogy jön majd később Német Kristóf és Liptay Klaudia is mint iskolások, az is érdekes látvány lesz. Kulka János viszont szerintem alig változott, bár őt nem tudom elfogultság nélkül nézni, mivelhogy anno a hetvenes években néhány hétig tanítottam Szegeden a gyakorló iskolában, akkor volt nyolcadikos. Nagy göndör haja volt és be nem állt a szája.

Körmondat lenne, de kinőtte

Reggel egy mamika az orrom előtt majdnem elterült, mint egy gyalogbéka a Moszkva tér aszfaltján, odanézek, hát tűsarkakon billeg, ó hiúságok hiúsága! A villamoson meg egy maca annyira rámmászott az igen formás hátsójával - ami persze engem nem hozott izgalomba, inkább zavart - hogy amikor kiszúrt egy ülőhelyet és megcélozta, félhangosan megeresztettem, hogy "ez jó ötlet ..."  Persze a villamoson minden ablak zárva, az oroszlánszag is ezzel egyenes arányban állt, pedig szerintem az is hozzátartozik a kultúrához, hogy észrevesszük és zavar, ha büdös van, mert hiába jövünk mi reggel frissen, harmatosan az összkomfortból testápolózva, dezodorozva, parfümözve, ha a járműveken meg egymás kilélegzett bacijait nyeldessük befelé. Úgyhogy én le is rántottam azonnal egy ablakot, szerencsére sikerült, mert ilyenkor szokott az a frusztráló eset bekövetkezni, hogy az ablak nem gyön, nem gyön, hiába rángatom, de ma úgy látszik, jó passzban voltam. Egy bácsi meg a Margit körút reggeli forgatagában szlalomozott halált megvető bátorsággal a kocsik közt, de az ilyeneket védi az őrangyaluk. Aztán a dm-ben vettem pár apróságot - köhögés elleni cukorka, hogy ne akarjak megfulladni a vonaton úgy, mint tegnap, vörös lencse, hogy ma este jól megfőzzem babérlevéllel, nyammm - majd gondosan eltettem a visszajárót és kisétáltam a buszmegállóba, de szerencsére akkor elkezdett mardosni valami megfoghatatlan hiányérzet és rájöttem, hogy otthagytam az árut. Pénztáros kislány észre se vette, csak amikor visszacsörtettem és lekaptam a pultról, így végül minden rendben volt.
Hát ilyen jelenségek jöttek szembe velem ma reggel. Most meg zajlik az élet, megy a meló, miközben nagyon drukkolok, hogy mikor fogy már ki a flakonból az a dezodor, amit D. az utóbbi egy hétben használ, mert még szerencse, hogy nincsenek kint mínuszok és nyitott ablaknál ülhetünk, de még így is émelygek ettől a penetráns, átható, édeskés bűztől. Csak remélni tudom, hogy hamar elfogy (besegíteni a fogyáshoz nem tudok, mert nem teszi ki a placcra, lehet, hogy nincs is nála, pedig hogy megnyomnám, de még hogy!).

Ez a pár a Times Square-en pontosan tudja, hol van a kamera, sőt, akivel a lány éppen beszél a mobilján, az is látja őket, ugyanúgy, mint én itt a világ másik oldalán. Ott álltak a Friday's előtt jónéhány percig, aztán integettek és elmentek.

  

Ez egy politikamentes blog - már amennyire az élet független a politikától - most mégis megjegyzem, amit azelőtt is sejtettem, de egy ma reggeli nyilatkozatából is kiderült, hogy a mostani köztársasági elnökünk nem akarattalan díszbábuként ül a posztján (a nyilatkozat egyébként a vajdasági magyarellenes akciókkal volt kapcsolatban és a szerb elnök tegnapi látogatása alkalmából hangzott el).
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy hivatali működése alatt őt nemigen befolyásolhatja majd egyetlen párt vagy érdekcsoport sem, hogy mit írjon alá vagy mit nem. Úgy legyen!

Este, amikor épp zártam volna be az ajtót, beugrott a lábam mellett egy béka. Előbb viccesnek találtam, majd amikor rájöttem, hogy mégse hagyhatom a lakásban, akkor már nem volt annyira jó kedvem. Szerencsére ő jobban megijedt, mint én és némi zseblámpával való nyomozással felfedeztem, hogy a sarokban kuksol mozdulatlanul. Nem volt semmi kizavarni onnan, de végül sikerült, aztán amikor végre átugrott a küszöbön és bucskázott lefelé a lépcsőn, akkor már tudtam, hogy 1:0 a javamra.
Azért rossz rágondolni, mi lett volna, ha jobban elbújik és nem tudom megtalálni. Most egy békával élhetnék összezárva? Te jó ég, mekkora mázli, hogy sikerült kitoloncolni!Jobb ez így mindenkinek.

Persze hogy ez is Malbun, most már jól látni, mekkora hó esett tegnap: